Nem lép semmit az EU a fájlmegosztók ellen

Pénzcentrum2009. május 7. 15:32

Az Európai Parlament tegnapi szavazásán elutasította, hogy bárkinek le lehessen kapcsolni a szélessávú internet-elérését, akit illegális zene- vagy filmletöltésen kapnak.

Az EP képviselői ezzel helybenhagyták azt a korábbi véleményt, miszerint az internet-használók alapvető jogait és hozzáférését csak bírósági határozat alapján lehet lekorlátozni.

A francia kormányzat tervei szerint akit illegális letöltésen kapnak, először e-mailt, majd figyelmeztető levelet kapna, ezek után pedig akár egy évre is el lehet tiltani az internettől, amennyiben egynél többször kapják rajta a felhasználót. A törvényjavaslatot a francia parlament még áprilisban elvetette, most pedig az Európai Parlament is ellene szavazott.

Címkék: