Lenyomta a Tescot a Coop Debrecenben

Pénzcentrum2009. március 24. 15:15

A Hélikerre kiírt pályázaton a Coop-csoport meghatározó tagja jobb ajánlatot tett, mint a Tesco, így monstantól 15 évig ők bérelhetik az üzletlánc helyiségeit. A Coop Szolnok a Héliker felvásárlásával évente további 9 milliárd forinttal növelheti forgalmát.

A Héliker Zrt. értékesítési pályázatán a Coop Szolnok Zrt. a Tesco hipermarket láncot győzte le ajánlatával, s ezt követően bérelheti a debreceni székhelyű, elsősorban kényelmi szupermarket hálózatot működtető kiskereskedelmi láncot. A Coop Szolnok a Héliker felvásárlásával a jelenlegi 17,5 milliárd forint forgalmát további 9 milliárd forinttal növelheti, s 24 ezerről, 58 ezer négyzetméterre nő kiskereskedelmi területe. A Héliker felvásárlásával a Coop Szolnok hat kelet-magyarországi megyében működtet élelmiszer boltokat.


Csepeli Lajos, a Coop Szolnok Zrt elnök-vezérigazgatója elmondta, a cégtől nem áll távol a cégfelvásárlás, tekintettel arra, hogy a korábbi növekedést három kisebb cég magába olvasztásával és két Coop taggal való fúzióval érte el. Ezen túlmenően voltak zöldmezős beruházásai is.
Kotosmann Zoltán, a Héliker Zrt. társtulajdonosa elmondta, a Héliker a szupermarket piacon, a magas hozzáadott értékű kényelmi boltokkal volt jelen, amely az utóbbi időben nem hozta az elvárt fejlődést, tekintettel arra, hogy a fogyasztók az olcsóbb boltokat keresték. Mint mondta, az üzlethálózat előtt két út ált. Vagy teljes egészében átalakítják a stratégiát, vagy megpróbálják értékesíteni a hálózatot. Ez utóbbi mellett döntöttek azzal a kikötéssel, hogy az új vevő teljes egészében átveszi az alkalmazottakat. A Coop Szolnok tette erre vonatkozóan a legkedvezőbb ajánlatot.
Csepeli Lajos leszögezte, hogy a Héliker jelenlegi értékeit megtartva az üzlethálózatot igyekeznek integrálni az anyavállalatba, ugyanakkor a Héliker Zrt. megmarad önálló jogi személyiségű társaságnak. A két fél között létrejött megállapodás szerint az üzleteket a Héliker, az új tulajdonossal 15 évre bérbe veszi a Héliker Inveszt Zrt.-től.

Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója elmondta, az akvizícióval a Coop Szolnok válik az egyik legmeghatározóbb vevőközponttá a csoporton belül. Ezen kívül beszélt arról is, hogy a magyar lánc 2008-ban 500 milliárd forint csoport szintű forgalmat ért el. Jelenleg 700 tagja van a láncnak, s 5000 boltot látnak el. Ebből 3000 tartozik közvetlenül is a Coop franchise rendszeréhez.

Címkék: