Pénzcentrum • 2009. március 10. 10:05
Az amerikai zsidó közösségek fő célja manapság, hogy megfizethetőbbé tegyék a mindennapi életet. Túl sokba kerül ugyanis a gyerekek iskolázása, de a kóser konyha sem olcsó.
A gazdasági válság csak erősített a korábbi evidencián: költséges a vallásos zsidó családok élete.
A legtöbb amerikai zsidó család számára a legnagyobb teher a gyerekek egyházi iskolába járatása. Sok családban ugyanis az amerikai átlagnál több gyerek van, ezért a tandíj is megsokszorozódik. Ugyanilyen okokból többet kell költeni az iskolai felszerelésekre, a különórákra, és a gyerekek ruháira is.
A másik jelentős kiadást a kóser élelmiszerek jelentik: ezek átlagosan 30 százalékkal kerülnek többe a nem kóser áruknál. A higiénés és vallási törvények szigorú betartása mellett működő kóser éttermek pedig akár 50 százalékkal is drágábbak lehetnek a hagyományos vendéglőknél.
1.Csak kóser hús fogyasztható, azaz tisztátalan az elejtett és széttépett állatok húsa, a disznó, a nyúl, a teve, és a ló húsa.
2. A húst vérteleníteni kell, tehát csak kivéreztetett hús fogyasztható.
3. A tejes és a húsos ételek különválasztása, azaz nemcsak a tejes és a húsos/zsíros ételek, de az ezek elkészítéséhez használt edények is elkülönülnek.
Ezekhez társul még, hogy bor, illetve szőlőlé, vagy ezeknek származéka (pl.: borecet, pálinka) csak olyan lehet, amit zsidók készítettek.
Ráadásul a gyakori vallási és családi ünnepek, mint például a Pészah vagy a barmicvó is komoly anyagi kiadást jelentenek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanakkor már sokan keresik a megoldásokat. Több amerikai közösség szorgalmazza például, hogy az egyházi iskolák is legyenek állami fenntartású, vagy államilag támogatott intézmények.
Azt is szeretnék, hogy legyen egy, az egész országra kiterjedő kampány a kóser ételek népszerűsítésére. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak 20 százaléka szívesen használja ezeket az alapanyagokat, magas minőségük miatt. Márpedig ha emelkedne a vásárlók száma az együtt járna a választék növekedésével, és az árak csökkenésével is.
Ez érvényes a kóser éttermekre is. Ha lenne egy, a zsidó konyhát népszerűsítő étteremlánc, az vélhetően sok, nem zsidó vendéget is vonzana, és szintén letörhetné a tradicionális éttermek árait.
Arra is vannak javaslatok, hogy az egyházközösségeknek milyen megtakarításokat és befektetéseket kellene eszközölniük annak érdekében, hogy csökkentsék a családok egyházi befizetéseit.