A H&M-nek fut a szekér: 7000 új embert vesz fel!

Pénzcentrum2009. január 30. 12:00

A svéd divatlánc, a Hennes & Mauritz úgy fest, ellenáll a válságnak, sőt, 2009-ben 7000 új alkalmazottal, és mintegy 225 új üzlettel tervezi bővíteni hálózatát.

A bővítés iránya elsősorban az Egyesült Államok, illetve Európa, de a tervek között szerepel az is, hogy idén megnyitja első üzletét Pekingben.

Nagy-Britanniában tavaly például 20 új egységet nyitott, ezzel 148-ra bővítve hálózatát, ami 10 százalékos forgalombővülést eredményezett - köszönhetően persze olyan akcióknak is, mint a különböző pop-sztárokkal kötött megállapodások, vagy az AIDS-ellenes kampányainak.

Világszerte több mint 1700 üzlettel rendelkezik a svéd divatóriás, melyekkel tavaly 11 százalékos profitbővülést sikerült produkálnia.

A H&M a harmadik legnagyobb ruházati kereskedés a világon, a Gap és az Inditex tulajdonában lévő Zara után. Természetesen a válság hatásait ők is érzik, hiszen tavaly negyedik negyedévben már némileg csökkent lakossági fogyasztás. Ennek ellenére a cég optimista, és ebben a hónapban 8 százalék körüli forgalombővülésre számít.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jövő hónapban a ruhák és kiegészítők után egy új szegmensben is megjelenik a Hennes &Mauritz, H&M Home néven lakberendezési tárgyakat fog értékesíteni. A termékek között elsősorban textíliák lesznek - törölköző, ágytakaró, terítő, stb. - hasonlóan a rivális Zara Home kínálatához. Az üzleteken kívül online rendelésre is lehetőség lesz - azonban csak néhány országban: Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Németországban, Ausztriában és Hollandiában, hazánkban egyelőre nem.

Címkék: