Pénzcentrum • 2026. április 13. 17:32
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek.
Március 31-én a pénzügyőrök a Duna budapesti szakaszán haladtak völgymenetben a Csepeli Szabadkikötő irányába, amikor a hajózási útvonalban egy sodródó, úszó tárgyra lettek figyelmesek.
A kishajók tárolására és kikötésére szolgáló pontont egy közelben haladó városnéző hajó próbálta befogni, azonban sikertelenül. Eközben többen integettek kollégáink felé segítséget kérve.
Az egyenruhások a szolgálati hajóval biztonságosan megközelítették az elszabadult úszóművet, majd csáklya és kötelek segítségével stabilan rögzítették.
Mint kiderült, az úszó tárgy a városnéző hajóról szabadult el. Az esetet követően a pénzügyőrök a személyhajót biztonságosan visszakísérték a kikötőhelyére, majd folytatták az ellenőrzést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei vízi úton, különösen a Dunán zajló forgalom ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordítanak, amelynek célja a jövedéki termékekkel kapcsolatos jogsértések kiszűrése, valamint a szállított áruk vizsgálata. A szolgálat során azonban – a hatósági feladatok ellátása mellett – ilyen helyzetekben is számíthatnak kollégáinkra a vízen közlekedők.