Pénzcentrum • 2026. március 20. 10:45
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium leállította a csepeli és a ráckevei HÉV felújításának, valamint meghosszabbításának tervezési pályázatát. A tárca az uniós források körüli változásokkal és a sikertelen járműbeszerzéssel indokolja a lépést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőbeni fejlesztések esetén teljesen elölről kell majd kezdeni a folyamatot.
Vitézy Dávid fővárosi képviselő vette észre azt a döntést, amely egy még 2020-ban indított projektet zár le - derül ki a fővárosi képviselő Facebook-posztjából. A kiírás nem magára a kivitelezésre vonatkozott. A cél a H6-os és a H7-es vonalak teljes körű infrastrukturális megújításának, a Közvágóhídnál történő összekapcsolásuknak, valamint a Kálvin térig tartó meghosszabbításuknak a megtervezése volt.
A beruházás egy gyorsabb, kevesebb átszállást igénylő és magasabb színvonalú közösségi közlekedési hálózat létrehozását célozta, amely a jövőbeni új szerelvények fogadására is alkalmas.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium azzal indokolta a leállítást, hogy a beruházást az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközéből (RRF) tervezték finanszírozni. Az ehhez kapcsolódó pályázati feltételek miatt azonban 2022-ben módosítani kellett a műszaki tartalmat. Így az eredeti kiírás alapján készülő tervek már nem lettek volna megfelelőek. Emellett a tárca arra is hivatkozott, hogy a koncepciót az új HÉV-szerelvényekre optimalizálták. Mivel azonban a járműbeszerzési tender sikertelenül zárult, a tervek jelenlegi formájukban használhatatlanná váltak.
Vitézy Dávid vitatja a minisztérium érvelését. Szerinte az elkészült fejlesztési koncepciók az új járművek nélkül is hasznosíthatók lennének. A tervezési pályázat hivatalos lezárása ugyanakkor súlyos következményekkel jár.
Ha a jövőben új kormányzati döntés születik a csepeli és a ráckevei vonalak felújításáról, a munkát nem lehet onnan folytatni, ahol most abbamaradt. A teljes közbeszerzési folyamatot elölről kell majd újraindítani.
Frissítés! Az Építési és Közlekedési Minisztérium reakciója
Cikkünk megjelenése után az alábbi nyilatkozatot juttata el szerkesztőségünknek az Építési és Közlekedési Minisztérium; a kommentárt változtatás nélkül közöljük:
"Nem állította le Lázár János a szentendrei és ráckevei HÉV fejlesztését, és szó sincs arról, hogy elvesznének a tervek! Vitézy Dávid úgy kommentálja a H6 és H7 rekonstrukciójával kapcsolatos folyamatokat, hogy nincs minden tény birtokában.
Az 54 darab HÉV járműbeszerzésére irányuló feltételes, nyílt közbeszerzési eljárás 2026. február 4. napján eredménytelenül zárult, mert nem érkezett érvényes ajánlat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium továbbra is kiemelt közlekedéspolitikai célként tekint a HÉV járművek cseréjére. Ezért a HÉV járműtender változatlan, a gyártók számára már ismert műszaki tartalommal, ismételten kiírásra kerül, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezen HÉV járművek elsősorban a H5 vonalra kerülnek tervezetten. A H5 infrastrukturális fejlesztésére irányuló tender már ennek a járműbeszerzési tendernek megfelelő műszaki tartalommal kerül kiírásra. Tehát Vitézy Dávid nem mond igazat amikor ezen járműbeszerzést a H6-H7 hévvel hozza összefüggésbe. Vitézy Dávid állításával szemben a H6-H7 hév fejlesztése rendelkezik vasúthatósági engedéllyel.
Az építési engedélyek teljeskörű megszerzéséhez szükséges a Kerületi Építési Szabályzatok módosítása a kerületi Önkormányzatok által. A Nemzeti Közlekedési Központ által Vitézy Dávid vezetése alatt megkötött a H6-H7 hévre vonatkozó tervezési szerződés műszaki tartalmával az érintett fővárosi kerületek többsége nem értett egyet. Ezért a fővárosi kerületek az engedélyek megszerzéséhez szükséges KÉSZ módosításokat több esetben nem végezték el a mai napig.
Az érintett budapesti kerületek (Ferencváros, Pesterzsébet, Soroksár és Csepel) és a Fővárosi Önkormányzat sem adtak tulajdonosi hozzájárulást, illetve a hozzájuk tartozó üzemeltetők (Budapest Közút, BKK, FCSM stb.) pedig több esetben nem adtak üzemeltetői-kezelői hozzájárulást sem. A fentiek eredményeként a Nemzeti Közlekedési Központ által Vitézy Dávid vezetése alatt készített tervezési szerződés megvalósulása ellehetetlenült.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium továbbra is elkötelezett a HÉV fejlesztések mellett. A kivitelezési projekt a jövőben közbeszerzési eljárás keretében elindítható, tervezés és kivitelezés egyben is kiírható, amely adott esetben a projekt megvalósítást gyorsítani tudja. Ebben az esetben a már elkészült tervek és a rendelkezésre álló engedélyek módosított formában hasznosíthatók."
Címlapfotó: Jászai Csaba, MTI/MTVA