Tovább pusztít a rezsihorror Magyarországon: egyre többen kerülnek lehetetlen helyzetbe

Pénzcentrum2023. február 6. 21:02

Egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek az infláció és az energiaköltségek folyamatos emelkedése. Utóbbit elsősorban a fűtés korlátozásával, a világítás mérséklésével és az energetikai berendezések korszerűsítésével próbálják kompenzálni a cégek. Az energiaárak piaci emelkedése is hátrányosan érinti a cégek közel felét, minden ötödik vállalkozásnak pedig a működését is veszélyezteti.

A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból az is kiderül, hogy nehéz év vár a hazai vállalkozásokra, ami a működési költségeket illeti. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index szerint több tényező is nagymértékben nehezíti a cégek működését.

Hogy spórolnának?

A cégek többféle módon próbálnak faragni az energiaköltségekből. A tervezett intézkedések közül a fűtés korlátozása (35%) az első, de a világítás (23%) csökkentésével és az energetikai rendszerek, berendezések korszerűsítésével (22%) is jelentős részük számol. Emellett a vállalkozások 13 százaléka a téli leállást, illetve a céges autók használatának szigorítását vagy azok számának csökkentését (11%) is fontolóra vette.

A vállalkozásoknak már a tavalyi év is számos kihívást okozott és várhatóan ez idén sem lesz másként. Az MNB jelentése szerint az éves átlagos infláció tavaly 14,5 százalék volt, míg idén a 15,0-19,5 százalékos sávban lehet, ami komoly terhet ró a cégekre. Ezt támasztja alá a kkv-k körében végzett kutatásunk eredménye is, mely szerint 2022-ben az infláció és az energiaárak emelkedése jelentősen megnehezítette a cégek működését. A tavalyi év második negyedéves eredményéhez képest ugyanis az infláció közel dupla annyi cégnek (35%), az energiaköltségek növekedése pedig 20 százalék helyett már a vállalkozások 30 százalékának akadályozta a tevékenységét

– mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője az eredmények kapcsán.

Hátráltatják a cégeket a magas energiaárak

Az energiaárak piaci emelkedése szinte minden cégre hatással van, csak a mértéke változó. Közel minden második vállalkozást érint hátrányosan (48%), egy jelentős részüknél pedig már a működést is veszélyezteti (22%). Csupán minden ötödik kkv mondta azt, hogy csak kismértékben vagy alig befolyásolják tevékenységét a magasabb energiaárak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kkv-szektorban –az energiaáraktól függetlenül is – már elindultak a korszerű és energiahatékony fejlesztések. Habár a cégek többsége (78%) nem tervez energetikai fejlesztéseket, a kkv-k egy része kezdi felismerni, hogy a modernebb, innovatív eszközökkel, berendezésekkel komoly költségcsökkentés érhető el. Ezt mutatja, hogy a korszerűsítéseket tervező vállalkozások 14 százaléka már az energiaárak megugrása előtt belevágott a fejlesztésekbe, míg a cégek szűk tizede (8%) kezdte el a korszerűsítést kifejezetten az energiaárak növekedése miatt. Utóbbi kiemelten jellemző a kereskedelmi szektorra (15%), míg a mezőgazdasági (7%), ipari (6%) és szolgáltató cégek (5%) ennél jóval alacsonyabb arányban fejlesztenek

– tette hozzá Rammacher Zoltán.

Címkék:
vállalkozás, kkv, infláció, cégek, emelkedés, vállalkozások, kkv szektor, inflációs adat, cégek beszámolói, infláció mértéke,