Egyre több a kiadó vendéglő: manapság szinte senki nem mer belevágni a szakmába

Pénzcentrum2022. augusztus 3. 08:36

Megugrott a kiadó vendéglátóegységek száma Budapesten, de a harmadával több bérbe vehető étterem, cukrászda, kávézó és kocsma iránt ugyanolyan mértékben csökkent a kereslet, mint amennyivel a kínálat nőtt egy év alatt – számolt be a Világgazdaság.

Harmadával több a kiadó vendéglátóegység Budapesten, mint egy évvel korábban, ami a háború kitörése utáni időszakhoz vezethető vissza, de közrejátszik az is, hogy a bérleti díjak a jelentős kínálatbővülés ellenére sem csökkentek. Sőt, az elmúlt egy évben 10 százalékot nőtt.

A kiadó vendéglátóegységek a VI. és a VIII. kerületben szaporodtak meg igazán: Terézvárosban egy éve 19 kiadó ingatlan volt míg idén július végén már 46. Józsefvárosban se lett jobb a helyzet, ott ugyanis 2021-ben 14, most pedig már 21 ingatlan vár bérlőre.

Bérleti piacról érdemben Budapesten lehet beszélni, a vidéki ingatlanok vételára jóval alacsonyabb, ott a vállalkozásoknak megfizethetőbb és jobban megéri a saját tulajdonú ingatlan fenntartása

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki arra is rámutatott, hogy a vidéki nagyvárosokban is hozzá lehet jutni akár 300-400 ezer forintos négyzetméteráron üzlethelyiséghez, de Budapesten ennek minimum a duplája az aktuális árfolyam.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az árak azonban még koránt sem tükrözik azt, hogy a kereslet időközben a harmadával esett vissza: 30 százalékkal kevesebb érdeklődőt regisztráltak az eladő és a kiadó üzlethelyiségek esetén egyaránt az egy évvel korábbihoz képest.

Címkék:
kiadás, ingatlan, árak, vendéglátás, ingatlan bérbeadás, ingatlanpiac, ingatlan piac, kiadó, vezető,