Lecsapott a GVH: több mint 100 milliós bírságot szabtak ki hangszerkartellre

Pénzcentrum2022. július 12. 15:45

A nemzeti versenyhatóság körülbelül 100 milliós bírságot szabott ki több hazai és egy szlovák hangszerkereskedőkre, amiért azok titokban egyeztették az áraikat. A vizsgálat során kiderült, hogy az egyik legismertebb hangszergyártó cég, a Yamaha is éveken keresztül meghatározta a viszonteladói felé a termékeik minimális árát.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata feltárta, hogy több hazai és egy szlovák hangszerkereskedő vállalkozás közel tíz éven keresztül egyeztette árait, hogy egységes árszintet teremtsenek egymás között. A cégek nem csupán árlistákat készítettek és osztottak meg egymással, de figyelték egymás árait és figyelmeztették azt, aki eltért az előzetesen egyeztetett áraktól. Az árak titkos rögzítése, vagyis a kartellezés különösen súlyos versenyjogi jogsértésnek minősül, amely folyamatos károkat okoz az érintett termékek vásárlóinak.

A vizsgálat során kiderült az is, hogy a Yamaha - a hangszerek egyik legszélesebb körének gyártója és forgalmazója - 2014-től széles körben rögzítette a kiskereskedői felé a termékeinek minimális viszonteladási árait, amelyeket a nyílt írásbeli kommunikáció elkerülése érdekében, a hangszerkereskedők által használt anonim e-mail cím használatával egyeztetett a viszonteladókkal. A viszonteladói árak rögzítése szintén akadályozta a fogyasztókért folyó versenyt, hiszen célja a fogyasztói árak egységes szinten tartása volt.

A versenyhatóság figyelembe vette, hogy a Yamaha Music Europe GmbH önként fedte fel a történteket és bizonyítékokat szolgáltatott a jogsértésre. A japán cégen kívül további kilenc cég ismerte el a jogsértést, lemondva a bíróság előtti jogorvoslat lehetőségéről. A GVH Versenytanácsa – tekintettel a cégek többségének együttműködésére, illetve a kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek korlátozott pénzügyi teljesítőképességére – összesen mintegy 100 millió forintos bírságot szabott ki kilenc hazai és egy szlovák hangszerkereskedésre, illetve három egyéni vállalkozóra.

A versenyhatósággal történő együttműködésnek és a bírósági felülvizsgálati lehetőségről való lemondásnak több előnye is van. Egyrészt a felek időt és költséget takarítanak meg a bírósági szakasz elkerülésével, másrészt jelentős bírságcsökkentő tényező is. A bírság összege Magyarország központi költségvetését gyarapítja.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 – mondta dr. Tóth András, a GVH Versenytanácsának elnöke.

Címkék:
árak, büntetés, gvh, bíróság, szlovák, kereskedelem, cégek, hazai, pénzbüntetés,