Fű alatt tett nagy bejelentést a magyarországi Meki: minden éttermüket érinti a változás

Pénzcentrum2022. május 26. 10:27

Nagyot ment a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég a járvány második évében: jócskán nőtt a Progress Étteremhálózat Kft. bevétele és adózott eredménye is. Mint a cég által közölt beszámolóból kiderült, terveik szerint 2023-ig az összes hazai éttermet korszerűsíteni fogják.

A 2020-as 3,66 milliárdról 2021-re 6,76 milliárd forintra növelte nyereségét a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. - derült ki a BÉT honlapján megjelent beszámolóból. A Scheer Sándorhoz köthető cég árbevétele is jócskán megnőtt a járvány második évében: ugyanis míg 2020-ban 37,4 milliárd forintot jelentettek, addig a tavalyi kimutatásban 51,38 milliárd forint szerepel - ennek 85 százaléka jött be az eladdásokból, a maradék pedig a különféle franchise és royality díjakból.

Mint a dokumentumban kifejtik, a tavalyi év első harmadában még korlátozni kellett az éttermek nyitvatartását az aktuális járványügyi intézkedések miatt, de az év további részében teljes gőzzel üzemeltek - az eredményhez pedig hozzájárult még az elviteles ételek áfatartalmának csökkentése, illetve az ágazati bértámogatás is. Azt is kifejtették, hogy 2021-ben 4 új étterem is nyílt (Kaposváron, Pápán, Kisvárdán és Ózdon), emellett 23 Mekit korszerűsítettek az országban.

Mint kiemelték, terveik szerint 2023-ra az összes hazai éttermet fel fogják újítani.

Címkék:
cég, étterem, járvány, kft, meki, gyorsétterem, beszámoló, ételek, mcdonalds, éttermek, járványhelyzet, cégek beszámolói, mcdonalds magyarország,