Munkahelyváltás helyett így is lehet: de mi kell egy saját vállalkozás elindításához?

Pénzcentrum2022. április 28. 20:02

Világszerte és Magyarországon is egyre több embert érdekel, hogy hogyan lehet vállalkozást indítani, sőt, hazánkban immár közel egy évtizede töretlenül nő az egyéni vállalkozók száma. Tavaly a Google adatai szerint globálisan már többen kerestek rá arra, hogy hogyan lehet vállalkozást indítani, mint ahányan arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan lehet állást szerezni.

Hazánkban is hasonló tendencia érvényesül: a Google Trends statisztikája szerint az elmúlt 12 hónapban az „egyéni vállalkozás indítása” keresőszavakra vonatkozó lekérdezések száma 300%-kal emelkedett, az „egyéni vállalkozás alapítása” kifejezésre 140%-kal többen kerestek rá, de több mint a duplájára nőtt a „kata vállalkozás indítása” iránt érdeklődők száma is.

KATA és pandémia

Nem csak a keresőszavak, de a tettek terén is megfigyelhető a vállalkozói státusz mind népszerűbbé válása. A KSH legfrissebb, idén februári adatai szerint közel 563 ezer egyéni vállalkozót tartottak nyilván, ami 24 ezres (4,5%-os) növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Kétéves távlatban – akkor lépte át a számuk a félmilliós határt – 12%-kal bővült az egyéni vállalkozók tábora, 5 év alatt pedig mintegy 140 ezer fővel lettek többen.

Ez a lendületes növekedés jelentős részben a KATA 2013-as bevezetésének köszönhető – még ezen adónem tavalyi szigorítása sem törte meg a trendet –, de az utóbbi két évben vélhetően a pandémia is hozzájárult a bővüléshez. Utóbbi magyarázata részben az, hogy sokan, akik a járvány nyomán elveszítették állásukat, vállalkozóként próbáltak szerencsét, de nincsenek kevesen azok sem, akik az otthoni munkavégzés mellett döntöttek úgy, hogy belevágnak a vállalkozói létbe.

A vállalkozóvá válás egyik legegyszerűbb útja valóban az, ha a KATA-s adózást választva egyéni vállalkozóként regisztráljuk magunkat. Ehhez elegendő egy ügyfélkapus regisztráció, ezt követően pedig az államigazgatás által 2015 óta üzemeltetett ún. Webes Ügysegéd segítségével adható be az egyéni vállalkozói kérvény, a regisztráció pedig szintén elintézhető akár online, akár az adóhatóság ügyfélszolgálatán személyesen.

Mire lehet még szükség?

Mivel a katás vállalkozói lét havi fizetési kötelezettséggel, azaz elköteleződéssel jár, már csak ezért is fontos előzetesen alaposan körüljárni, hogy egy életképesnek látszó ötletből hogyan lesz működő vállalkozás: kikből áll a célcsoport, milyen versenytársakkal számolhatunk, pontosan milyen szolgáltatásokat értékesíthetünk, azokat milyen árazás mellett éri meg elvégezni, milyen lehetőségeink vannak szolgáltatásunk reklámozására, illetve milyen eszközökre – azaz mekkora befektetésre – lesz szükségünk az induláshoz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kezdeti időszakban - amíg be nem bizonyosodik, hogy az ötlet valóban életképes-e - érdemes a lehető legkisebb kockázatot vállalni. Költségtakarékossági okokból eleinte így valószínűleg nem lesz szükség külön irodára, de egy megbízható, könnyen hordozható számítógépre igen, amellyel szinte bárhonnan dolgozhatunk - ajánlja az LG.

Nem csak a helyiségbérleten lehet spórolni: a KSH honlapján például ingyenesen érhetőek el olyan adatok, adatbázisok, amelyek létfontosságúak akkor, ha egy induló vállalkozás meg akarja ismerni a megcélzott piacát. A statisztikai hivatal a KKV-tervező nevű online felületen olyan, a vállalkozások indításához, hosszú távú működtetéséhez szükséges alapvető információkat kínál, mint például a környezetükben élő jelenlegi és potenciális vásárlók átlagos jövedelme, a lakosok fogyasztási szokásai, a térség munkaerőpiaci helyzete, vagy éppen a helyi turisztikai kínálat és kereslet.

Címkék:
vállalkozás, kata, munka, ksh, egyéni vállalkozó, vállalkozások, pandémia,