19-re húztak lapot Ördög Nóráék: hitelből nyitották újra a kisboltot

Blikk2021. június 21. 11:30

A hétvégén megnyílt Ördög Nóráék új kisboltja: az üzletnek azért kellett költöznie, mert a helyieket zavarta a megnövekedett autóforgalom. Az új bolt megnyitása egy hónapot csúszott, Nánásiék pedig minden anyagi tartalékukat beletették a projektbe, sőt, hitelt is felvettek a kisbolt kialakításához.

Egy hónap csúszással, de végre megnyílt Ördög Nóráék balatoni kisboltja. Az üzlet eredetileg a nyaralójukhoz közel volt, ám Nánásiék összetűzésbe kerültek a szomszédokkal: a helyieknek nem tetszett, hogy a házaspár boltja tömegeket vonzott, és megnőtt a környéken az autóforgalom.

Az új hely valamivel távolabb van, itt már remélhetőleg nem zavarják a vásárlók a helyieket. A nyitás hétvégéjén sokan voltak kíváncsiak az új kisboltra, Ördög Nóra és Nánási Pál pedig bízik benne, hogy ez így is marad, mivel elég nagy terhet jelentett nekik az újranyitás:

Nekünk ez mindig is szerelem projekt volt, nem üzleti szemlélettel vágtunk bele. A tavalyi beruházáshoz képest azonban ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz. Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük

- mondta a Blikknek a műsorvezető, aki azt is elárulta, szeretnék, ha a régi kisbolt is tovább üzemelne.

Ha a forgalom jelentős része átkerül az új helyre, az egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Mi nagyon bízunk benne, hogy egy csendesebb, kisebb tömeget vonzó verzióban tovább tud működni az eredeti üzlet is a környékbeliek megelégedésére

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mesélte Ördög Nóra.

Címlapkép: Nánásiék Facebook-oldala

Címkék:
vállalkozás, Balaton, bolt, ördög nóra, kisbolt, nyitás, nánásiék,