Ezer ilyen vállalat tűnt el Magyarországról: mi zajlik a háttérben?

Pénzcentrum2020. január 19. 09:01

Folyamatosan évről-évre csökken a személy és vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozások száma Magyarországon - nyilatkozta Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere. 

A biztonsági cégek száma a 2016-ban 5334 darab volt, ami a tavalyi évre 4300 darabra csökkent. Ezzel szemben a szektor árbevétele, a vizsgált időszakban, folyamatosan növekedett. 2016-ban az ilyen profilú vállalkozások összárbevétele meghaladta a 306 milliárd forintot, míg 2018-ban már 387 milliárd forintos forgalmat sikerült elérni.

A cégszám csökkenés mellett a legmarkánsabb trend, ami megfigyelhető, az az alkalmazotti létszám dinamikus bővülése. 2016-ban több mint 47 ezer foglalkoztatottat jelentettek be a cégek, ez a szám 2019-ben már megközelítette a 60 ezer főt. A jelenség hátterében a szektor kifehéredése húzódhat meg. Egyre kevesebb cég engedheti meg magának a feketefoglakoztatást.

Ezzel együtt pedig 2015 óta, a kormányrendeletben határozzák meg a kifizethető legkisebb összeget minden vagyonvédelmi szolgáltatásért. Az összeg minden évben felülvizsgálatra kerül. Jelenleg ez 2336 forint rezsióradíjat jelent, ami az általános forgalmi adót nem tartalmazza. A rendelet célja a piaci árnál alacsonyabb megbízási díjjal megkötött szerződések visszaszorítása, mivel ennek nyomán az alvállalkozói kör legális úton már nem tudja kigazdálkodni a szolgáltatás megfelelő biztosításának rezsiköltségeit.

Szintén pozitív változás, hogy mind a felszámolási eljárás alá került cégek, mind a végrehajtás alá került vállalkozások száma folyamatosan csökken. Sajnos azonban a kényszertörlések száma még mindig magas a működő vállalkozások számához viszonyítva, ami azt jelezi, hogy sok vállalkozó még az adminisztratív kötelezettségeit sem tudja teljesíteni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A cégfluktuációs index (CFI) ágazati vizsgálata rámutat azonban arra is, hogy nem mindenki találta meg számítását a piacon. A turbulencia az országos értéknél magasabb, ami azt jelenti, hogy a működő cégekhez képest viszonylag magas az új és a megszűnő, illetve a piacról kivonuló vállalkozások aránya. Bár a CFI mutató értéke évről-évre minimális mértékben csökken, a cégek nagyobb arányú cserélődése a szektorban azt mutatja, hogy továbbra is jelentős üzleti kockázattal jár biztonsági cégek alapítani Magyarországon - zárja elemzését a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Címkék:
vállalkozás, csőd, opten, vállalatok, rezsióradíj,