Továbbra is a vendéglátásban a legalacsonyabbak a bérek

Világgazdaság2018. július 10. 09:30

Továbbra is a vendéglátásban a legalacsonyabbak a bérek, illetve az üres álláshelyek aránya is itt a legmagasabb - írja a Világgazdaság. Ennek ellenére mégis fejlődik a terület.

Az utóbbi években 6, tavaly már 7 százalékkal is növekedni tudott a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások bruttó árbevétele, ugyanakkor továbbra is itt a legalacsonyabbak a bérek, illetve a betöltetlen álláshelyek aránya is itt a legmagasabb. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének jelentése szerint a két lépcsőben bevezetett áfakulcscsökkentés a legtöbb vállalkozás számára lehetővé tette a beruházásokat, illetve a bérek emelését is. A jelentés szerint azonban további eredmények csak az áfakulcsok egységesítésével, a kedvezményes, 5 százalékos sáv kiterjesztésével érhetőek el.

Címkék:
vállalkozás, vendéglátás, beruházás, munkabér, penzcentrum, bérek,