Cégvezetők, figyelem! Komoly változások jönnek

Pénzcentrum2014. március 10. 10:00

A cégek életében jelentős változásokat hoz az új polgári törvénykönyv. Nemcsak a tőkekövetelmény növekszik, de a cégvezetők felelőssége is. Ezután ugyanis egyetemlegesen felel a károsultnak a cég és vezetője is - írja a Népszabadság.

Komoly változásokat hoz a március 15-én életbe lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) a gazdasági életben is. A korábban félmillió forintos törzstőkét felemelik, és ismét csak hárommillió forinttal lehet korlátolt felelősségű társaságot alapítani és működtetni. A cégeknek 2016 márciusáig kell rendezni a tőkét, akár a vállalat nyereségéből is. Amíg ez nem történik meg, addig nem fizethetnek osztalékot, tulajdonosai pedig még alapanyag-vételár, bérleti díj, menedzsmentdíj jogcímen sem vehetnek ki pénzt a vállalkozásból.

A ma bejegyzett kft.-k fele, körülbelül 210 ezer cég jelenleg hárommillió forint alatti törzstőkével működik. Eszerint, ha az összes kft. szeretné megtartani a státuszát, akkor az mintegy 450-520 milliárd forinttal terhelné meg a hazai vállalkozásokat.

Ezenfelül a cégvezetők élete is veszélyesebbé válik. A jelenlegi jogszabály szerint harmadik személy csak kivételes helyzetben léphet fel közvetlen kárigénnyel a vezetőkkel szemben. Az új Ptk. szerint ezután a cég és a vezetője egyetemlegesen felel a károkért. A biztosítók ezért ügyvezetői felelősségbiztosítást ajánlanak.

Címkék:
vállalkozás, kkv, felelősségbiztosítás, kft, cégalapítás, ptk,