Panaszkodik a híres magyar üzletember "nem megy már úgy, mint régen"

Pénzcentrum2014. január 5. 18:23

Panaszkodik Klapka György, az ismert magyar üzletember: állítása szerint az elmúlt években nem mentek jól a vállalkozásai.

"Sajnos sem a dióbiznisz, sem pedig az üzlet nem megy már úgy, mint régen. Tényleg ideje lenne kilábalni már a gazdasági válságból" - mondta el a Blikknek Klapka.

Az üzletember szerint a diótermés a rossz idő miatt volt kisebb, mint tavaly, a bolt pedig azért megy rosszabbul, mert az embereknek kenyérre sincs pénzük, nemhogy ékszerre vagy műkincsekre. "Évekkel ezelőtt volt olyan nap, hogy többet kerestünk, mint most egy hónap alatt, de hát a mi létünk az emberek jólététől is függ. Nem baj, én bizakodó vagyok, és megfogadtam 2014-re, hogy ugyanúgy fogok élni, mint eddig, semmin nem változtatok" - tette hozzá az ismert üzletember.

Sok cégnek nem ment jól

2013-ban háromszor annyi cég adószámának felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint egy évvel korábban. 2012-ben 5500, tavaly viszont 16 ezer esetben választotta az adóhatóság ezt a szankciót - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közlemény szerint körülbelül fele-fele arányban az adózó fellelhetetlensége, illetve elérhetetlensége volt az oka a felfüggesztésnek.

Korábban a leggyakrabban a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása miatt rendelték el az adószám felfüggesztését, 2012 év elejétől azonban ilyen esetekben már nem a felfüggesztés, hanem a törlés a szankció.

Címkék:
karrier, kkv,