Kivégzik a nyerőgépeket Magyarországon

Pénzcentrum2012. október 1. 16:32

Bár korábban egészen más állásponton volt, a kormányzat végleg ellehetetlenítheti a hazai szerencsejáték-szervezők helyzetét. A kabinet legfrissebb döntése szerint ugyanis a nyerőgépek működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány. Az erről szóló javaslatot a parlament várhatóan már holnap el is fogadhatja.

Friss! Elfogadták a törvényjavaslatot
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn benyújtott törvényjavaslatát 238 igen szavazattal, egy nem és nyolc tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban fogadta el az Országgyűlés. Részletek

A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését (a korábbi döntéssel ellentétben a szerver-alapú automatákat is kitiltják - a szerk.) javasolja a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kabinet rendkívüli ülése után. Lázár János a döntés indokaként elmondta: egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban.

Bár a szociális szempontok egyértelműnek tűnnek, nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy az ágazatban dolgozók megélhetése mindenképp árnyalja a képet. Egyes becslések szerint ugyanis az ágazatban több tízezer ember dolgozik - legyen szó konkrétan a vendéglátóhelyek alkalmazottairól, vagy a különböző kapcsolt vállalkozások munkavállalóiról. A Magyar Szerencsejáték Szövetség becslése szerint az ágazat közel negyvenezer munkavállalójáról, és az általuk eltartott közel százötven- kétszázezer családtagról beszélhetünk. A munkahelyek megszűnése pedig negatívan befolyásolhatja a magyar gazdaságot.

Mint ismert a tavaly novemberi játékadó emelése már megtizedelte a magyarországi pénznyerő automatákat: a korábbi ötszörösére, havi 500 ezer forintra emelt adóteher miatt számuk a 2011-es 22 ezerről mára 2 ezerre csökkent.

A kormány lépésének következményeként ugyanis várhatóan tovább csökken a vendéglátóhelyek száma is, pedig a statisztika már most is azt mutatja, hogy egyre több ilyen vállalkozás kényszerül arra, hogy lehúzza a rolót. A Nielsen piackutató vállalat szeptemberi adatai szerint negyedik éve csökken a vendéglátóhelyek száma. Összesen 34 393 vendéglátóipari üzlet működik Magyarországon, 1 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi 34 855. A játékgépek működésének tipikus helyszínei, az ún. italhelyek (sörözők, borozók, pubok) száma is csökkenést mutat: egy év alatt számuk 5025-ről 4745-re esett Magyarországon.

Továbbá egyáltalán nem elhanyagolható a döntés nyomán végbemenő adóbevétel-kiesés sem. A kabinet ugyanis csak idén 37,2 milliárd forint játékadó bevétellel számolt csupán a nyerőgépekből. Igaz, az államtitkár közlése szerint ebből mindössze 21 milliárd forint jött be. Arról ugyanakkor nem szabad megfeledkezni, hogy a megszűnű vendéglátóegységek ennek többszörösét is befizethették az államkasszába egyéb adótételek formájában. A kabinet egyébként a kieső költségvetési bevételeket az online szerencsejáték megadóztatásából fedezné. Arról azonban egyelőre nincs érdemi információ, milyen formában. Mint azt az államtitkár elmondta a kormány döntött arról is, hogy a nem helyhez kötött szerencsejátékokat is szabályozni kívánja. A szabályrendszer kialakításáért Navrasics Tibor és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felel.

A parlament egyébként - kivételes sürgős eljárással - várhatóan már kedden elfogadja a törvényjavaslatot, amely még ebben a hónapban hatályba is léphet. Így "a koncesszióban működő játékkaszinókat leszámítva" a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek - mondta az államtitkár. A jelenleg kiadott engedélyek a törvény hatálybalépését követően hatályukat vesztik. Ma egyébként három koncessziós alapon működő játékkaszinó (Tropicana, Las Vegas, Casino Sopron) van az országban. Az engedélyezéshez ma 1 millárd forintos alaptőkére van szükség, illetve 1000 játékgépnek és 100 kártyasztalnak kell helyet biztosítani az egységekben. Ugyanakkor az államtitkár közlése szerint a jövőben a jelenleginél is szigorúbb feltételekhez kötik majd az alapításukat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Megépülhet az Eurovegas?
A közép-kelet európai banki hitelezés hosszú ideje tartó szünetelése és a folyamatos európai problémák ellenére is biztatóan alakul Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházása, az Eurovegas projekt előkészítése. A magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelében fekvő Bezenyén Európa legnagyobb szórakoztató központja ugyanis belátható időn belül megvalósul, értesült korábban a Portfolio.hu a fejlesztőktől. Kérdés viszont, hogy az új szabályozási rendszerben is megéri-e majd elindíatani a fejlesztést, illetve, hogy egyáltalán zöld utat kaphat-e a beruházás.

Döbbenten és értetlenül áll a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) a rendkívüli kormányülésen született döntés előtt, miszerint a kormány betiltaná a nyerőgépeket - nyilatkozta az MSzSz elnöke. Schreiber István elmondta: "a jogállamiság alapkövetelménye a jogbiztonság és a kiszámíthatóság, ezért érthetetlen számunkra, hogy az Orbán-kormány által hozott - a magyar bankok rendszerénél is szigorúbb biztonsági szintnek megfelelő - szerver-alapú üzemeltetést, valósidejű hatósági kontrollt biztosító törvényt és júniusi végrehajtási rendeletét, amelyre a piac már fel is készült, miért akarják megszüntetni. Az unió több tagállama jelezte, várják az átlátható, innovatív magyar megoldást a valósidejű ellenőrzésre.

A magyar jogszabályok alapján közel 1200 magyar vállalkozás készült, befektetett, rengeteg pénzt ölt az átállásba; engedély és audit előtt állnak a szerverüzemeltetők, akik az alapján jártak el, amire a jogalkotó lehetőséget adott. Az összes piaci szereplő a kormány által hozott törvény szerint tervezte vállalkozása, alkalmazottai és családja jövőjét. Egyetlen uniós-tagállamban sincs betiltva a helyhez kötött szerencsejáték, ezért nem értjük, miért kell egy eddig komoly költségvetési tételt jelentő ágazati tevékenységet betiltani, a jelenlegi gazdasági, pénzügyi helyzetben - mondta el Schreiber István.

Címkék: