Márciustól él az új csődtörvény: bezárja a kiskapukat?

Pénzcentrum2012. február 7. 09:33

Karácsony előtti ülésén fogadta el a parlament a csőd- és felszámolási eljárásról, a gazdasági társaságokról szóló törvények, a cégtörvény és egyéb kapcsolódó jogszabályok módosítását, amely fő szabály szerint január elsején lépett hatályba, ám egyes rendelkezései 2012. március elsejétől élnek majd - írja a Napi Gazdaság.

A módosítást többek közt a gazdasági visszaélések megszüntetésével és a hitelezők érdekeinek védelmével indokolta a jogalkotó. A Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete (FOE) kedvező irányú változásnak tartja, hogy tovább szigorították a cégvezetők felelősségének megállapítására, a cégalapításra és a vagyonátruházásra vonatkozó szabályokat. A felszámolók munkáját megkönnyítheti az, hogy az adósnak immár kötelező kiadnia a cégvagyont.

Probléma ugyanakkor továbbra is az, hogy a felszámolók a végrehajtókkal ellentétben nem tekinthetnek be (hivatalosan, ingyenesen) a közhiteles nyilvántartásokba, hogy megtudják, az adós cégnek és tulajdonosoknak milyen más vagyonelemei vannak.

Fontos változást jelent, hogy januártól bevezették az adóregisztrációs eljárást, amelytől az adósságot felhalmozó társaságok úgynevezett cégtemetőbe kerülését, a rosszhiszemű tulajdonoscserét kívánják megakadályozni, valamint azt, hogy a cégvezetők és tulajdonosok a régi vállalkozást és tartozásokat hátrahagyva egy új cégben folytassák tovább tevékenységüket.

Címkék:
cégtörvény,