MTI • 2011. augusztus 19. 13:31
Mikro-vállalkozások technológia-fejlesztésére írt ki 222 millió forintos pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - olvasható a kormany.hu honlapon.
A minimálisan egymillió, maximum tízmillió forint utólagos finanszírozású támogatás a beruházás költségének 70 százalékára igényelhető, azaz a pályázónak legalább 30 százalék saját erővel kell rendelkeznie. Az elnyert összeget nem kell visszatéríteni.
A pályázat célja: európai uniós forrásból nem finanszírozható technológiai eszközök beszerzése az elmaradottabb térségekben a gazdaság fellendítésére és a foglalkoztatás növelésére.
A pályázatokat olyan településekről és területekről várnak, ahol az állandó lakosok száma 2010. január elsején ötezer fő alatt volt, vagy a népsűrűség nem érte el a száz főt négyzetkilométerenként.
A keretet a tárca a területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatokat szolgáló előirányzatból biztosítja. A pályázatokat 2011. október 3-ig kell benyújtani, a támogatott projektek befejezési határideje 2012. május 31.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)