Holnap vágják a IV. Ország Tortáját - Sosem találnád ki, hogy milyen az íze

Pénzcentrum2010. augusztus 19. 17:58

A korábbiaknál olcsóbb és biztonságosabb programot ígérnek a szervezők augusztus 20-án. A programok a hagyományoknak megfelelően a Kossuth téri zászlófelvonással kezdődnek, az ünnepélyes katonai eskütétel 11 órakor lesz a Hősök terén. Az Ország Tortáját este 8 órakor vágják fel, a tűzijáték 21 órakor kezdődik.

Az ünnepségek augusztus 20-án reggel 9 órakor kezdődnek az ünnepélyes Kossuth téri zászlófelvonással, a közjogi méltóságok jelenlétében. A Hősök terén délelőtt 11 órakor tesznek nyilvános esküt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett katona hallgatók, egy hallgatói század már a hadsereg új díszegyenruhájában jelenik meg a ceremónián. Emellett a Hősök terén már reggeltől lesznek haditechnikai bemutatók, katonazenekarok koncerteznek és felvonul a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége is.

Délután fél négykor a Clark Ádám téren tartott ökumenikus szertartás után indul el az aratómenet, amelynek ünnepi hagyományai Mária Terézia koráig nyúlnak vissza. A menethez csatlakozik az az ötszáz gyermek is, akiket a kormány lát vendégül a nemzeti ünnepen. A menethez a Lánchíd pesti hídfőjénél csatlakoznak a Határon túli Magyar Fiatalok 15. Találkozójának résztvevői, majd együtt vonulnak a Szent István Bazilika elé, ahol Erdő Péter esztergom-budapesti érsek szenteli meg a mesterek kenyerét. Az ünnepi szentmise után innen indul a hagyományos Szent Jobb körmenet.

Az Ország Tortája versenyt negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közreműködésével. A cukrászmesterekből álló zsűri 2007-ben a Madártej tortát, 2008-ban a Szatmári szilva tortát, tavaly pedig a Pándi meggytortát találta a legjobbnak. Idén a cukrászmesterek a megmérettetés győztesének a veresegyházi Sulyán Cukrászda Szilvagombóc tortáját választották. Az ország tortáját azonos recept szerint készítik és augusztus 20-tól az ország több száz cukrászdájában kapható lesz, de az augusztus 20-i ünnepség vendégei már a budai rakparton rendezett Magyar Gasztro-sétány kiállító standjain is megkóstolhatják a nyertes édességet. Az ország tortáját este 8 órakor vágják fel.

Címkék:
haditechnika, nemzetvédelmi egyetem,