Nem csak a túlés lehet a kkv-k célja 2010-ben

Pénzcentrum2010. március 18. 11:32

A legtöbb pénzügyi szakértő egyetért abban, hogy a túlélésre való törekvés nem lehet a kisvállalatok egyetlen célkitűzése 2010-ben - áll a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) által készített felmérésben.

Az ACCA 2009-es negyedik negyedéves Globális Gazdasági Kondíciók c. tanulmánya, világszerte 1702 pénzügyi szakértőt kérdezett meg arról, hogy milyen tanácsot adnának azoknak a kisvállalkozásoknak, akik a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a gazdasági fellendülésből 2010-ben.

A válaszok alapján az ACCA az alább olvasható területeteket tarja kiemelt fontosságúnak a pénzügyi tanácsadás területén. A tanulságokat a Könyvelők és kisvállalatok a fellendülés útján c. tanulmányban összegezték.


Majd' minden területen, az üzleti racionalizálás hatékonyabb módjának szükségességét hangsúlyozták a könyvelők. Ugyanakkor, véleményük az összes többi többi pontban eltért. Annak érdekében, hogy a kapott eredmények értékelhetőbbek legyenek, az ACCA három külön csoportba osztotta a válaszadókat, attól függően, hogy mely témákat hangsúlyozták válaszaik során. Így született meg a következő három kategória: stratégák, versengők, és a védekezők.

1. Stratégák (38%). A stratégák csoportba tartozó könyvelők úgy vélik, hogy a fellendülés már folyamatban van, a kisvállalkozások vezetőinek pedig ideje nagyban gondolkodniuk, és masszív terveket kell készíteniük a jövőre nézve. Javasolják továbbá az újabb befektetési lehetőségek kiaknázását, piaci rések felkutatását, mondván, a piac újra élénkülni kezd. A befektetések mellett, a kulcsemberek és a meghatározó képességek fontosságát hangsúlyozzák, és arra biztatják a kisvállalatokat, hogy merjenek innovatívak és a lehető legrugalmasabbak lenni.

2. Versengők (26%). A versengők csoporthoz tartozó pénzügyi szakértők úgy vélik, hogy a gazdasági visszaesés a kisvállalkozások számára egy újabb lehetőség, amiből hasznot kovácsolhatnak. Pártolják a versenyképes árazást, amelyet a költségek csökkentése vagy a hatékonyabb működési rendszer kialakítása, ill. a minőség, és az ügyfélszolgálat javítása révén tanácsolnak elérni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

3. Védekezők (36%). A védekező könyvelők csoportja nem gondolja, hogy a fellendülés a közeljövőben bekövetkezne. Javasolják a pénzügyi ellenőrzés javítását, és a külső szervezetektől, pl. a hitelezőktől való függés csökkentését. A kategória ezen csoportja általában idősebb, és tapasztaltabb könyvelőkből áll, akik saját bőrükön érezték a gazdasági környezet ingatag mivoltát.

A felmérés alapján, a válaszadók kétharmada véli úgy, hogy 2010-ben a kisvállalatoknak nem csupán a túlélésre kellene koncentrálniuk. Az eredmények összhangban vannak az ACCA Globális Gazdasági Kondíciók c. felmérésével, amely szintén alátámasztja azt a tényt, hogy a válság során a kisvállalkozások viselkedtek a legrugalmasabban, ahelyett, hogy aránytalanul sérültek volna a nehéz gazdasági helyzetben.

Címkék: