Váratlan meglepetés a Vörösmarty téren

Portfolio2009. december 21. 13:02

Nem csökkent a Vörösmarty téren megrendezett karácsonyi vásár népszerűsége a válság ellenére sem, sőt az idén akár többen is kereshetik fel, mint a tavalyi évben, a szervezők legalább 600 ezer látogatóra számítanak. Az idén az árusoknak 400-700 ezer forintot kell fizetniük a bérelt területeik után, az összeg természetesen a hely nagyságától illetve az elhelyezkedéstől függ. Az árusítók között azonban erős a verseny a helyek megszerzésért, a nagy érdeklődés ellenére azonban a vásár területe nem növelhető, már így is maximális kitölti a Vörösmarty teret.

Úgy tűnik a korábbi, s különösen a tavalyi siker meghozta az eredményt a Vörösmarty téren megrendezésre kerülő karácsonyi vásárnak. A nemzetközi elismerés hatására a világ számos pontján tanulták meg az emberek Budapest nevét, mint lehetséges, csalogató úticélpont advent idején.

Bár tavaly még sokan attól tartottak, hogy a gazdasági válság és a turisztikai visszaesés hatására zuhanó látogatószámmal találhatjuk magunkat szemben az idén, ez szerencsére nem így lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elmúlt hétvégék során a téren gyűrűző tömegek. Bár a látogatók pontos számát nagyon nehéz megbecsülni, a vásárt szervező BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője, Fekete László szerint a tavalyi 600 ezres látogatószámot nagy valószínűség szerint idén is elérik, sőt akár meg is haladják. Történik mindez annak ellenére, hogy a turizmus terén valóban érzékelhető a visszaesés Budapesten, bár ennek mértéke hónapról hónapra csökkent, jelenleg már százalékban csupán egy számjegyű.

A cikk folytatódik, kattints!

Címkék: