Itt nyílik az új IKEA: fellebbent a fátyol!

Pénzcentrum2009. október 16. 13:02

A Fourlis Holdings, az IKEA-franchise görögországi, ciprusi és bulgáriai tulajdonosa bejelentette, hogy néhány éven belül Szófiában nyit új áruházat.

A szófiai IKEA várhatóan 2013-ben nyitja majd kapuit, de Bulgáriában egy másik áruház tervei is körvonalazódnak. Sőt, a Balkánon az elkövetkező években összesen 12 IKEA-áruház indul majd. 



Nagyobb térképre váltás

A Fourlis egyébként már évek óta tervezi a svéd áruházlánc bulgáriai indulását, 2005 óta halasztják a szófiai áruház nyitását, de a 2013-as start most bizonyosnak tűnik. Ennek a legfőbb jele, hogy azt a földterületet is megvásárolták már, amelyen az áruház épül.

A bolgár IKEA-rajongóknak mindezidáig Bukarestbe vagy a görögországi Thesszalonikibe kellett utazniuk, ha Sörensen heverőre, vagy Billy könyvespolcra vágytak. Helyi hírek szerint mindkét áruház parkolójában rendszeresen lehet találkozni bolgár rendszámú autókkal, buszokkal.

Címkék: