Sokasodnak a perek a Balaton partján

Pénzcentrum2009. szeptember 23. 10:17

Az észak-balatoni térségben sokasodnak azok a perek, amelyek olyan adásvételhez kapcsolódnak, ahol az eladó az építési engedély beszerzését, illetve annak kiadását garantálta, ám ezt nem tudja teljesíteni.

Egy éve a tervek szerint még mintegy 28-30 milliárd forint értékű beruházás valósult volna meg, abban bízva, hogy a kivitelezők kapnak majd építési engedélyt - mondta el Tóth Béla, három észak-balatoni kistérség csatornázási ügyekben illetékes munkatársa. Ezek között különböző turisztikai létesítmények, szállodák, sportpályák, üdülő- és lakóparkok szerepeltek. Jelenleg azonban már a 10 milliárd forintot sem éri el ez az összeg - tudta meg a Napi Gazdaság. Ráadásul ezeknek a fejlesztőknek a zöme is csak azért maradt, mert a megvásárolt területet nem akarja elkótyavetyélni.

Egy ingatlanközvetítéssel is foglalkozó keszthelyi ügyvéd szerint a térségben sokasodnak azok a perek, amelyek olyan adásvételhez kapcsolódnak, ahol az eladó az építési engedély beszerzését, illetve annak kiadását garantálta, ám ezt nem tudja teljesíteni. Ezekben az ügyekben önkormányzatok is érintettek - tette hozzá. A törvény, illetve az építési tilalom jelentős hatással van az ingatlanárakra is. A telekárak például 10-15 százalékkal csökkentek az elmúlt egy év során, elsősorban azokon a településeken, ahol még jelenleg sem körvonalazódik a megoldás.

Bár a 45, csatornahálózattal nem rendelkező balatoni háttértelepülés közül 17 már sikeresen pályázott, sőt több helyen a beruházások előkészítése is elkezdődött, szinte minden érintett egyetért abban, hogy a tavaly elfogadott Balaton-törvény továbbra is jelentősen fékezi a térségbeli fejlesztéseket. Az is gond, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a térségi szennyvízberuházások elkészítésére és megvalósítására kevesebb központi és helyi forrás áll rendelkezésre.

Címkék: