Fizetnek a multik: néhány millió meg se kottyan nekik

Pénzcentrum2009. szeptember 7. 08:32

Egyre gyakrabban élnek a beszállítók és a gyártók az agrárrendtartási törvény adta lehetőséggel, és szaporodik a beszerzési ár alatti értékesítéssel kapcsolatos szabály megsértése miatt hozott, illetve jogerőssé vált határozatok száma - írja a Napi Gazdaság.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által közzétett adatokból kiderül, hogy az idei év első félévében jogerőssé vált elmarasztaló határozatok száma megegyezik a tavaly egész évben hozottakéval, azonban a bírságok összege közel sem azonos.

2008-ban 12 hónap alatt 183 millió forintnyi bírságot szabott ki az MgSZH, az idei első félévben már 168,75 milliós a büntetés. Az adatok szerint az elmarasztalt vállalkozások be is fizetik a bírságot, az idén kiszabottak közül július végéig egyedül a Tesco nem utalt át 2,7 millió forintot, amire egy június végén jogerőssé vált határozat kötelezte.

Leggyakrabban pékáruk, tejtermékek, húskészítmények, gyümölcsök és a kristálycukor beszerzési ár alatti értékesítését sérelmezik a bejelentők. Elmondható, hogy évek óta gyakorlatilag csak a nagyobb, külföldi tulajdonú kereskedelmi láncok kapnak bírságot.

Címkék: