IKEA: nyaralás közben is vásárolhat!

Pénzcentrum2009. július 16. 11:02

A svéd IKEA az elkövetkező három év során fokozatosan meghódítja a Balkánt, így már akkor is vásárolhatunk cipősszekrényt vagy rongyszőnyeget, ha épp horvátországi nyaraláson járunk.

Az első áruház Horvátországban Rugvicában, Zágráb tőszomszédságában nyílik meg 2010-ben. A 260 ezer négyzetméteres áruházba mintegy 2000 dolgozót vesznek fel, további 1 500-at pedig nyitás után vesznek majd fel a beszerzés, áruszállítás, illetve az ügyfélszolgálati munkakörökbe.

Az IKEA komoly felmérést végzett Dél-Kelet Európában az IKEA termékei iránti igényekről és ennek alapján szinte biztosra megy, amikor a Balkánon kezd el terjeszkedni. A tervek szerint 2012-ig Szerbiában és Horvátországban kettő-kettő, Montenegroban pedig egy áruház nyílik majd. (Az IKEA mintegy 300 áruházat üzemeltet a világ 37 országában.)

Címkék: