Esti iskola - önkormányzatoknak

Világgazdaság2009. május 20. 10:02

Nagy reményeket fűznek a Befektetésbarát önkormányzatokért programhoz a részt vevő települések, amelyek a tavalyi start óta már konkrét lépéseket is tettek.

Negyvenkilenc önkormányzat csatlakozott a főként oktatási és tanácsadási programhoz, amellyel felkészítik a településeket a befektetői érdeklődés fogadására - beleértve a helyi befektetésösztönzési, illetve marketingstratégia elkészítését. A program még az idén zárul, ám jövőre folytathatják.

A települések két képzési csoportra osztva kapnak elméleti és gyakorlati oktatást, ám volt olyan önkormányzat, amely mind a két csoportba bekerült. Negyvenhárom település van a marketingközpontú csoportban: az a közös bennük, hogy megvan a befektetések számára alapvető fontosságú infrastruktúrájuk, például ipari parkjuk, van egy bizonyos beszállítói kör a térségben, azaz versenyképes lehetőségeket kínálnak a befektetőknek. A másik - stratégiaalkotó - csoportba került 22 településnek is számos vonzó versenyelőnye van, azonban ezekre építve érdemes átgondolniuk beruházásösztönzési stratégiájukat. Náluk ki kell választani a fejlesztési prioritásokat, s arra alapozva szükséges meghatározniuk a teendőket.

Az ITD Hungary programja igen kis büdzsével dolgozik. Szakemberek átcsoportosításával három munkatársat állítottak rá a programra, teljes munkaidőben. Mellettük tucatnyian munkaidejük mintegy harmadát a programnak szentelik. Vannak külsős felkért előadók, tanácsadók is. A már megtelepedett külföldi befektetők közül is több vállalta a prezentációt az önkormányzatok számára.

Címkék: