400 ezer alatt az egyéni vállalkozók száma!

Pénzcentrum2009. április 7. 08:15

Tovább csökkent az egyéni vállalkozók száma 2009 első negyedévében. Januártól márciusig 12,6 ezer vállalkozó szüntette meg tevékenységét, miközben csak 7,2 ezer új vállalkozó jelent meg a piacon. Összességében tehát három hónap alatt több mint ötezerrel csökkent az egyéni vállalkozók száma.

A jelenség nem meglepő, mivel évek óta általános az érdeklődés csökkenése ez iránt a gazdálkodói forma iránt. Míg az évtized elején még körülbelül 480 ezer működő egyéni vállalkozót tartott nyilván az adóhatóság, addig tavaly év végén már kevesebb, mint négyszázezren voltak - közülük egyébként nem nyújt be mind bevallást, vagyis a feldolgozott bevallási adatok még kevesebb vállalkozótól származnak.

A KSH adatai szerint egyébként tavaly az első negyedévben több százezerrel nőtt a számuk, ám ez csalóka: az őstermelőknek ugyanis regisztráltatniuk kellett magukat, ám ettől még nem tartoznak az egyéni vállalkozókról szóló törvény hatálya alá, csak kaptak egy adószámot.

A nagyságrendileg 400 ezres vállalkozói körön belül is érdemes különbségeket tenni: több mint 40 ezren evások, 190 ezren pedig alanyi adómentességet választottak, vagyis éves bevételük nem éri el a 4 millió forintot. Más aspektus szerint: 140 ezer mindössze a főállású egyéni vállalkozó, 62 ezer körül alakul a nyugdíjas egyéni vállalkozók száma, a többi munkaviszony mellett működteti vállalkozását. Az összes vállalkozó közül tavaly 150 ezren könyveltek el nyereséget, 77 ezren veszteséget.

Címkék: