Újraéledhet az iskolatej-program!

Világgazdaság2009. március 24. 10:00

Folytatódhat, illetve erősödhet az európai tejtermelők tiltakozási hulláma, ha az Európai Bizottság nem tesz érdemi lépéseket a tejpiacot, illetve a tejfelvásárlási árakat illetően. Itthon az agrártárca igyekszik csitítani a termelők kedélyeit.

Újabb megmozdulásokra lehet számítani hazánkban is, továbbá a német, osztrák, szlovák és szlovén tejtermelők körében, ha Brüsszel nem emeli gyors léptekkel a tejfelvásárlási árat, amely az elmúlt évben, illetve idén rekord alacsony szintre jutott.

A termelők a kvótanövelések befagyasztását, illetve az intervenciós árak növelését sürgeti, továbbá hazánk azt is követeli, hogy az EB 50 százalékkal növelje a kvótákhoz járó uniós támogatásokat is.

Brüsszel tavaly először két, majd további négy százalékkal emelte az uniós tejkvótákat, amely hozzájárult az árcsökkentő felesleg kialakulásához a piacon. Az uniós agrárbiztos szerint azonban a termelők nem a kvótákhoz, hanem a piaci kereslethez igazodnak, melyet az is igazol, hogy a termelés tavaly is elmaradt az engedélyezett maximumtól.

Itthon a tejfelvásárlási árak 70-90 forintos literenkénti árról idén 45-65 forintra zuhantak, amely a gazdálkodóknak literenként 15-20 forintos veszteséget jelent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az agrártárca a válság enyhítésére az év elején 2,5 milliárd forintos támogatási csomagot ígért, melynek részeként átvállalna egyes hatósági vizsgálati díjakat, újraélesztené az iskolatej-programot, és tejtermékeket is felvásárolna.

A termelők azonban demonstrációt helyeztek kilátásba, melyet a hazai intézkedésektől tesznek függővé.

Címkék: