A negyedik mobilszolgáltató erősítheti a piaci versenyt

Pénzcentrum2009. március 16. 11:00

A negyedik mobilszolgáltató megjelenése erősíti a piaci versenyt, ezáltal segíti a szolgáltatások színvonalának emelkedését, konvergens, innovatív technológiák megjelenését, valamint a felhasználók számára jótékony árversenyt gerjeszt. A piacra lépő új szolgáltató, miközben százmillió eurós nagyságrendű beruházást valósít meg, több száz új munkahelyet teremt majd. Mindezen jótékony hatások, ha lehetséges még a szokásosnál is fontosabbak az ország jelenlegi gazdasági helyzetében. 


Mint a negyedik GSM/UMTS licenszre pályázó vállalatok egyike, a DreamCom Kft. éppen ezért hisz abban, hogy helye - és jelentős szerepe - van Magyarországon a negyedik mobilszolgáltatónak, és mindezek alapján támogatja a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) törekvését, hogy egy új szereplő megjelenésével kívánja a hazai mobilpiaci versenyt erősíteni.

A DreamCom Kft. az NHH számára prezentált, szilárd alapokon álló üzleti tervét továbbra is megvalósíthatónak ítéli, melyet megerősítenek a beszállítókkal kötött, a finanszírozást is biztosító előzetes megállapodások is, a társaság ajánlatát ma is érvényesnek tekinti. A vállalat, a mögötte álló befektetők és a menedzsment elkötelezett, hogy a licensz elnyerése esetén olyan magyar szolgáltatóként jelenjen meg a piacon, amely komoly versenytársa a már jelenlévő multinacionális cégeknek.

A társaság azt várja a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól, hogy a korábban deklarált céljainak és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően folytassa le a tender értékelését, végül pedig igazságos, a piac fejlődését segítő eredményt hirdessen, mely egy újabb mobilszolgáltató piacra segítésével jótékonyan hat majd a magyar gazdaságra. Biztosak vagyunk abban, hogy a Hatóság is eredményes tenderben érdekelt, ennek megfelelően elvárjuk azt, hogy a pályázat résztvevőivel együttműködve fair módon vezényelje le az eljárást a kiírás eredeti szándéka szerint.

A piacra lépő új szolgáltató, miközben százmillió eurós nagyságrendű beruházást valósít meg, több száz új munkahelyet teremt majd. Mindezen jótékony hatások, ha lehetséges még a szokásosnál is fontosabbak az ország jelenlegi gazdasági helyzetében. Véleményünk szerint nem csak fontos, hanem üzleti szempontból is reális olyan mobil távközlési infrastruktúra kialakítása és üzemeltetése, mely különös figyelmet fordít az elmaradott, infrastrukturálisan is az átlagosnál gyengébben fejlett régiókra.

"Menedzsmentünk tagjai az elmúlt hetekben, hónapokban is több konzultáción vettek részt a világ jeles szakembereivel és globális piaci szereplők képviselőivel az iparág jövőjével és az itthoni piaci helyzettel kapcsolatban. Ezek a konzultációk is megerősítették optimizmusunkat és elkötelezettségünket" -mondta Neuman Péter a DreamCom ügyvezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sajtóban az utóbbi napokban megjelent kétes eredetű híresztelésekkel, "elemző" cikkekkel kapcsolatban a DreamCom Kft. kifejezetten kijelenti, hogy a frekvenciapályázati folyamat során a Hatóság valamennyi, esetenként a tulajdonosi struktúrát is érintő kérdésére érdemi, megfelelő és feltétel nélküli választ adott az eljárás szabályainak, valamint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, és a továbbiakban is így fog tenni. A pályázati kiírás feltételeinek Társaságunk minden tekintetben megfelel.

A társaság tulajdonosi körében és menedzsmentjében egyaránt az infokommunikáció területén nagy tapasztalatot szerzett magánszemélyek és vállalatok jelennek meg. A Dreamcom Kft.-nek két tagja van. Egyik meghatározó részesedéssel rendelkező tulajdonosa a budapesti tőzsdén jegyzett infokommunikációs cég. A tőzsdei jelenlét önmagában is kiemelt transzparenciát jelent a Dreamcom működése tekintetében. A DreamCom többségi tulajdonosa a Telekom 4, másfél éve működő magyar mobil távközlési vállalat. A cég innovatív technológiákkal és új marketingeszközökkel kíván megjelenni a piacon. A társaság tulajdonosai, és a menedzsment tagjai személyesen is bemutatásra kerültek a hatóság számára.

Címkék: