Kötelező elektronikus ügyintézés!

Pénzcentrum2009. március 3. 08:30

A parlament elé került az elektronikus tértivevényről szóló javaslat, amely 2010 júliusától kötelezővé teszi a hivatali és peres ügyekben az elektronikus ügyintézés alkalmazását. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elvileg már az idén nyáron bevezette volna a rendszert, de a jogszabálytervezet csak mostanra készült el.

A rendszer az Ügyfélkapun keresztül fog működni, lényegében a hivatalos dokumentum elérése előtt vissza kell igazolni, hogy a címzett az iratot átvette. Első körben a vállalkozások számára teszik kötelezővé a bírósági ügyekhez kapcsolódó dokumentumkezelést, ha ügyükben előírás a jogi képviselet.

Az ügyvédeknek már most is alkalmazniuk kell az elektronikus ügyintézést a cégeljárások során. A vállalkozásokat az Ügyfélkapun keresztül értesítik, hogy üzenetük érkezett. Ha nem reagálnak, akkor 5 napon belül újra próbálkoznak, majd ezt követően elolvasottnak kell tekinteni a megküldött dokumentumokat.

Az elektronikus eljárást a közbeszerzésekre is kiterjesztik, az ajánlatkérőnek a honlapján kell közzétennie a szükséges nyomtatványokat, melyek az ajánlattételhez szükségesek. Az még kérdéses, hogy a nyomtatványok elektronikusan is kitölthetően lesznek-e, vagy szkennelni kell azokat.

Címkék: