Egyetlen influenszer-kampány sem ért annyit, mint Hegedűs Zsolt tánca: bűn lenne, ha Budapest kihagyná ezt a ziccert

Pénzcentrum: Holczinger Ágnes, a Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetségének alelnöke  a Pénzcentrumnak adott múlt heti interjúban elmondta, Budapesten sokáig nem volt klasszikus desztinációmenedzsment, olyan szervezet, amelyben az önkormányzatok, a vállalkozók és a civilek együtt, ténylegesen a turizmus működtetésén dolgoznának. Most munkacsoportok alakultak, és ezek fölé jönne létre a Budapest Visitor Economy Tanács, amelynek szeptemberre lenne kész a közös struktúrája. Te hogyan látod ezt az alakuló folyamatot?

Bódis Gábor: Valóban fájóan hiányzott egy ilyen szervezet a fővárosnak, és nagyszerű, hogy most végre elindult a folyamat, bár még nagyon az elején jár, az irány jó. Ha valóban létrejön az ernyőszervezet, amely összehangolja a szereplőket, az óriási előrelépés lenne Budapestnek.

Létezett ugyan korábban turizmusmenedzsment, de aztán fokozatosan megszűnt, összevonták a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal, majd elindult egy szisztematikus leépülés. Először az volt a mondás, hogy „a fesztiválok úgyis elviszik a turizmust is”, így működött sokáig a Bán Teodóra alatti kettős feladatú szervezet. Később ez teljesen ellehetetlenült. Szerintem ebben komoly szerepe volt annak, hogy a kormányzat nem tudott mit kezdeni Budapesttel: az MTÜ felosztásában a budapesti régió mint desztináció a mai napig nem szerepel. „Budapest környéke” néven fut, Budapest nélkül. Ez jól mutatja, nem volt koncepció.

Az a mondás, hogy Budapest „úgyis eladja magát”.

Igen, de ez egyszerűen nem igaz. Attól, hogy jön a turista, még nem lesz rend a városban. Ha nincs tájékoztatás, nincsenek útvonalak, alternatívák, akkor csak „gurulnak a krumplik” ide‑oda: túlterhelődnek a pontok, a város pedig nem működik. Holott egy országos szervezet alapfeladata lenne foglalkozni az egyik legfontosabb termékével. Én nagyon örülök, hogy Baráth Gergely ezt a feladatot most felvállalja, és hogy Budapestnek végre lehet egy valódi desztinációmenedzsment‑szervezete, üdvözlendő, hogy Holczinger Ágnes, akinek talán a legnagyobb tapasztalata van ezen a téren, koordinátori szerepet kapott.

Ugyanakkor nem feltétlenül gondolom jó megoldásnak a teljesen alulról építkezést, hiszen rengeteg jó gyakorlat és innováció létezik már a világban, ezeket érdemes lenne megnézni. Véleményem szerint a mostani elgondolás tele van buktatókkal, és lassítja a rendszer felépítését. Budapest típusú nagyvárosoknál világos, milyen desztinációmenedzsment‑kihívások vannak, és milyen modellek működnek: ehhez kellene igazítani a szakmai szervezeteket.

Tudsz példákat mondani olyan sarokkövekre, amelyek lefektetése megkönnyítené a munkát?

Először is, nem lehet úgy munkát indítani, hogy a kormányzati szerepvállalás nincs belekalkulálva.

A támogatási pénzek miatt?

Nem csak a pénz miatt. Bármit csinál Budapest, a kormányzat, vagy az ágazati turisztikai irányítás, nem hagyható ki. Folyamatosan dolgozni kell azon, hogy ez a kapcsolódás létrejöjjön.

Elképzelhető, hogy később bekapcsolódnak, amikor feláll az új kormányzat?

Nagyon remélem. De ezzel a fázissal számolni kell. Nem elég a szakmával egyeztetni, bár ez is fontos. Azt látni kell, hogy a szakma nagyon el lett hanyagolva, kialakult egy réteg, amelyik szolgalelkűen bólogatott, és egy másik, amelyik már rég elvesztette a hitét abban, hogy bármi értelme lenne javaslatot tenni. A kormányzati munka és Budapest, mint termék nem választható el egymástól. A fővárost nem lehet kormányzati összekapcsolódás nélkül hagyni.

Milyen további sarokköveket látsz még, amelyekre a most formálódó rendszernek érdemes lenne építenie?

Korábban már születtek stratégiai iránymutatások Budapesttel kapcsolatban, tehát nem kell mindent elölről kezdeni. Nem arról van szó, hogy leporolunk egy régi tanulmányt, hiszen ez egy nagyon dinamikus piac, de igenis vannak olyan alapvetések, amelyek ma is használhatók.

2012-ben megjelent például az Ugorjunk című budapesti turizmusfejlesztési stratégia, ami szerintem azért nagyon jó, mert gyorsan, jó szakemberekkel készült, nem túl hosszú, nem túl bonyolult, és már társadalmasításon is átment. Vannak benne olyan meghatározások, amelyek ma is érvényesek. Ami már egyszer létezik, azt nem kell újra kitalálni, ha mindig visszamegyünk a kályhához, sose érünk a folyamat végére. A bulinegyed és a Budai Vár problémáira is születtek már korábban válaszok, amelyek ma is használhatóak, tartalmaznak modern elemeket.

A harmadik sarokkő szerintem az, hogy ha valami sokszintű egyeztetésen esik át, az nagyon lassú folyamat. Az osztrák turizmusfejlesztési stratégia például egy évig készült, és 40 oldalas lett, amiből 20 oldal képanyag, de nagyon jó helyen vannak a hangsúlyok, és nem csak osztrák szakembereket vontak be, hanem a környező országok legjobb turisztikai szakértőit is.

Ez hiányzik nálunk: rengeteg magyar szakember és szervezet van bevonva, sok apró munkabizottságban, de jó lett volna meghívni Krakkót, Bécset, Lisszabont is. Budapestnek van kapcsolata az ECM‑mel, a European Cities Marketing szervezettel, amely városmarketing‑szervezeteket tömörít. Ha ez a kapcsolat élő, akkor abból rengeteget lehetne meríteni.

A turizmus minden európai nagyvárosban kardinális kérdés, születnek jó gyakorlatok, gyakran összejönnek a szakemberek ezeket megvitatni, én viszont nem látom, hogy a budapesti turizmussal foglalkozók járnának ilyen konferenciákra, vagy posztolnának róla. Egy kifejezetten elzárt, de amúgy erős szakmai közösségnek tűnnek, de érdemes lenne megfuttatni az ötleteket a nemzetközi piac előtt, elmenni egy ECM‑konferenciára, előadni, hogy mit tervez Budapest. Aki nincs jelen, az nem létezik.

Rengeteget lehetne gyorsítani, ha megnéznénk, mit csináltak Bécsben, Lisszabonban, Velencében. A heti egyeztetések nagyszerűek, de ha nincs hozzárendelve timeline, mint az osztrák mestertervben, konglomerátumszerűen fog működni. Ez elég ódivatú, nem elég innovációéhes. A szakma magára lett hagyva, és emiatt nem volt inspirálva arra, hogy a legjobb megoldásokat észrevegye vagy átültesse. Vannak nagyon jó magyar szakemberek, de sokan közülük nem tagjai a Szállodaszövetségeknek vagy más szakmai szervezeteknek.

És arról sem szabad megfeledkezni, hogy ami ingyen van, ott a minőség nem garantálható. Ha fizetnék a szakembereket, elkötelezettebbek lennének, és ez súlyt adna az egész folyamatnak.

A szlovén márkaépítési projekt például úgy készült, hogy egy angol céget vontak be, és a cég vezetője előírta: a szlovén miniszterelnöknek minden héten ott kell lennie az egyeztetéseken. Ez egy nagy büdzséből készült projekt volt, de látszik, hogy komolyan vették. Egy Budapest‑méretű város nem építhet arra, hogy majd ingyen kitalálunk valamit. Komoly szakemberek kellenek, nemzetközi rálátással, mert a versenykörnyezet nagyon erős. Összességében nagyszerű, hogy van egy nyitott, rendszeresen működő testület, csak azt remélem, hogy nem egy 1500 oldalas dokumentum lesz a végtermék, aminek a kivonata is 200 oldal, és nem arról szól majd, hogy „ott folytatjuk, ahol abbahagytuk”.

Baráth Gergely, a Főpolgármesteri Hivatal turisztikai tanácsadója úgy hivatkozott Budapestre, mint egy dzsungelre, amit hagynak szabadon nőni.

Ez elég pontos megfogalmazás és sajnos országosan is így van. Van, ahol sivatag van, máshol dzsungel és átláthatatlanság. A jelenlegi turisztikai régiós rendszer például egy világbotrány: a kétharmada fehér folt. Megcsinálták például az NTAK rendszert, egy hatalmas turisztikai adatbázist, ami gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Pedig vannak mikrokezdeményezések Magyarországon, amelyek nagyon jók lennének, csak nincs adatuk. Az előző kormányzat sokszor mondta, hogy „adatvezérelt a turizmus”, de az adat csak eszköz volt számukra, hogy oda tudják küldeni a vendégeket, ahol a saját egységeik vannak, a szakma egyéb szereplői nem férhettek hozzá. Guller Zoltán mondta sokszor: „azt a lovat kell ütni, amelyik húz”. De ha agyonütjük, nem fog húzni. Közben pedig vannak elmaradottabb területek, ahol van érték, tudás, hagyomány, örökség, ezeket fel kellene hozni, hogy ne legyenek ennyire túlterhelt pontok a magyar turizmusban.

Szerinted mi az, ami most jól működik Budapesten a turizmusban?

Ha a vállalkozók nem lennének ennyire adaptívak és nem hinnének magukban, akkor itt már semmi nem működne. Ami erős Budapestben, az a lokáció, az elérhetőség, a jó ár‑érték arány. Könnyen elérhető, a szolgáltatók pedig a legjobb tudásuk szerint próbálnak megfelelni a kihívásoknak: jó éttermek, szállodák, attrakciók, ezek tartják életben a rendszert.

Én hiszek abban, hogy a turizmusfejlesztésben a keretnek felülről kell jönnie, mert az mondja meg, mit akar Magyarország kezdeni a turizmusával. De hogy ebbe hogyan épül bele Budapest, a legfontosabb turisztikai termék, vagy a többi régió, abban szabadságot kell hagyni a helyieknek.

Magyarországon kifejezetten egyenlőtlenül lettek meghatározva a régiók, óriási szakadások vannak. Nem vették figyelembe, hogy a turista nem pontszerűen érkezik valahova, hanem mozog és mozgás közben is szeretne csinálni, látni valamit.

Ami nagyon hiányzik a magyar gondolkodásból, hogy projekt‑ és kapcsolat‑alapon is lehessen régiót meghatározni. Ha van egy Bécs–Budapest fejlesztési terv, azt lehetne turisztikai desztinációként kezelni, ami több határon is átível, de időben esetleg korlátozott. Ezeket be kell hozni, és nagyon egyszerűen bemutatni a szakmának, hogy lássák a perspektívát. Nem elég best practice‑eket sorolni, mert ami Lisszabonban működik, nem biztos, hogy itthon is fog.

Nem lehet minden turisztikai szereplőt azonos módon bevonni egy horizontális makrorendszerbe, például egy Duna‑stratégiába vagy V4‑együttműködésbe. De fontos lenne, hogy legalább lássák a perspektívát: Budapest nem önmagában álló desztináció, hanem egy nagyon erős kulturális tér része. Kapcsolódhatna nyugati és keleti Duna‑menti programokhoz is.

Én abban hiszek, hogy a versenyképesség definíciója az, hány kapcsolatod van. Nem az, hogy belülről hogyan találod ki magad. az is fontos, de kevés. A szakmai kapcsolatrendszer ott van alul, de az, hogy Budapest vagy Magyarország milyen rendszerekhez kapcsolódik horizontálisan, mennyire vesz részt konferenciákon, képes-e új dolgokat állítani magáról: ez határozza meg, hogy milyen képet mutat itthon és külföldön.

Talán most ez is változik. Szombaton visszakerült az Európai Unió zászlója a Parlamentre, ez jelzésértékű az iránnyal kapcsolatban.

Igen, szerintem is ez egy nagyon határozott lökés volt. Nem vagyok politikai szakértő, de úgy látom, a választási eredményben is szerepe volt annak, hogy az emberek nem akarták elengedni az Európai Uniót, Magyarországon elképesztően magas az EU‑támogatottsága.

Meglátásom szerint ez az a pillanat, amikor érdemes lenne nyitni Európa felé, olyan dolgokat megfogalmazni és beengedni, amelyek eddig elérhetetlennek tűntek. És érdemes kezdeményezni is. Ezt a nyarat bűn lenne nem kihasználni: ezt az eufóriát meg kell lovagolni.

A legjobb turisztikai márkaépítő most Hegedűs Zsolt. Egyetlen influencer‑kampány sem ért annyit, mint amennyit ő hozott. Megszületett egy ilyen helyzet, és erre kellene most építeni a turizmust. A világsajtó címlapjain szerepelt a város, a parlament, és most minden európai, aki kicsit is tájékozott, pláne a turizmusban, nyitott lehet arra, hogy: „Oké, magyarok, változtattatok? Nézzük meg!”

Nekünk mostantól ott kellene lennünk minden EU‑s konferencián, rendezvényen, kiállításon. Ez a nyár brutálisan erős lehetne.Két hét alatt össze lehetne rakni egy jó kampányt, ha valaki olyan pozícióba kerül, hogy Magyarországot promotálja. Ez perspektívát adna itthon is.

Ez lenne a valódi innováció: nem a Covid előtti forgatókönyvek szerint dolgozni, hanem reagálni a világra. Nem tudom, hány e‑mailt kaptam külföldi szakmai szervezetektől, konferenciáktól, hogy gratulálnak. Egy évvel ezelőtt még az volt a kérdés: „Gábor, már megint mi van nálatok?” Ehhez képest teljesen megfordult a hangulat. A turisztikai szakma európai krémje érzi, hogy Magyarország váltott, és most kellene megmutatnunk, hogy mit tudunk.

Ezt most nem lehet elcseszni

 - így hívott fel egy nagyon kedves barátom. Ez az utolsó esélyünk, hogy felzárkózzunk Európához. Ez egy akkora lehetőség, akkora ablak, amekkora többet nem lesz. Ha arra várunk, hogy feláll egy újabb bizottság, aki majd kitalál valamit, el fog múlni ez a mostani a lendület. Nem azt jelenti ez, hogy nem kell építkezni, hanem hogy gyors, hatékony intézkedések kellenek, kulcsszavak, igazodási pontok, melyekről látszik, mennyire gyorsan, innovatívan tudunk reagálni és milyen sokszínű Magyarország. Ez óriási bizalmi tőkét adna a szakmának.

Mondj egy példát, mit csináljon most a szakma?

Én arra gondolok, hogy ha meglesz a turizmusért felelős állami koordináció vezetője, akkor neki gyakorlatilag le kellene másolnia azt, amit a magyar külügy csinál: elmenni azokba a desztinációkba, ahol Magyarország ismert, és azokba is, ahol nem, és a kulcsfontosságú kapcsolatokról beszélgetni. A megoldás soha nincs messze, néha csak egy beszélgetés.

Mely országokkal kezdenéd?

Ausztria mindenképpen. Best practice ország, sok a kölcsönösség, figyelünk egymásra. A V4‑ek szintén. Aztán Németország, Anglia, Spanyolország: ahonnan erős érkezések vannak. És csinálnék valami szokatlant is, ami tényleg megdöbbentő.

Budapest mellett lehetne promotálni újra a Balatont is, ami egy szuper termék, akár csomagban is: Gyere ősszel! Gyere tavasszal! Az unikális dolgokra fogékony a piac. A Balaton tengerparthoz képest egyedi: biztonságos, kiszámítható, családbarát. A viharjelzés kommunikációja lehetne jobb, de alapvetően nagyon biztonságos környezet, ahogy az egész ország is az. Ezt sem hangsúlyozta eléggé eddig a turisztikai kommunikáció.

Képek: Gosztola Judit