Hatalmas változás jöhet a BudapestGO-ban: erről minden utazónak tudnia kell

Pénzcentrum2025. június 23. 18:16

Felmerült a lehetősége, hogy a BudapestGO alkalmazásban hamarosan az egész ország vonatai valós időben követhetők lesznek – derült ki a főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának legutóbbi ülésén. Vitézy Dávid fővárosi képviselő javasolta, hogy a BKK integrálja az összes magyarországi vonatot az utazástervező rendszerébe, válaszul arra, hogy a MÁV nemrég lekapcsolta a Vonatinfó felületét, amely eddig ezt a funkciót ellátta.

A BudapestGO jelenleg csak a Budapestről induló és oda érkező vonatokat jeleníti meg térképen, de technikailag adott a lehetőség, hogy az országos adatok is megjelenjenek benne – mondta Vitézy. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója megerősítette: már több mint egy éve kezdeményezték a MÁV-nál az együttműködést, de eddig nem kapták meg az ehhez szükséges adatokat az EMMA rendszerből, amely a MÁV térképes vonatkövetési adatbázisa.

A kezdeményezés mellé most a MÁV is felsorakozni látszik. Hegyi Zsolt vezérigazgató Facebook-oldalán jelezte: támogatja, hogy a vonatok országosan is megjelenjenek a BudapestGO rendszerében, és javasolja a megoldás kidolgozását. A BKK ezt követően szintén nyitottságát fejezte ki, és hangsúlyozta, hogy várják a tárgyalásokat a megvalósítás részleteiről.

A fővárosi bizottság többsége támogatta a fejlesztést, a főváros pedig akár saját költségén is hajlandó lenne megvalósítani azt, amennyiben a MÁV biztosítja az adatokat. Ezzel az utasok egyetlen applikációban, térképen láthatnák a vonatok mozgását az egész országban – kényelmesebbé téve az utazástervezést.

Címkék:
utazás, bkk, Budapest, máv start, vonatok, mávinform, bkk mobiljegy, bkkinfo,