Rengeteg utazót büntettek meg a rendőrök a hétvégén: ezt követték el

Pénzcentrum2024. július 22. 14:34

A fővárosi járatellenőrzési akcióban, július 18-án huszonegy emberrel szemben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai a budai villamosokon, megállóiban és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos vonalát ellenőrizték kiemelten. Az ellenőrzés részét képezte a Batthyány tér is, ahol nagytakarítást tartott partnereivel a BKK. A rendőrök a villamosokon és a megállóhelyeken 21 esetben észleltek bűncselekményt vagy szabálysértést, melynek során három embert elfogtak, kettőt előállítottak, hét esetben tettek szabálysértési feljelentést. Szintén hét esetben szabtak ki közigazgatási, illetve kettő esetben helyszíni bírságot.

A BKK-ellenőrök kiemelt létszámban, 10 csoportban mozogva, a villamosvonalak teljes hosszán ellenőrizték az utazási jogosultságot, valamint kiszűrték a szabálytalankodókat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra és környezetükre. A BKK az állami szervezetekkel és a fővárosi cégekkel közösen kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért egyéb napi teendőin felül rendszeresen vesz részt a közös járatellenőrzési akciókban - írták.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?

Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül. 

Create your own user feedback survey

Címkék:
utazás, bkk, bkv, akció, főváros, fővárosi önkormányzat, július, rendőrök,