MTI • 2024. június 6. 21:33
A vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira, a KRESZ betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet a MÁV és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Napon (ILCAD) tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója azt mondta, hogy "élet-halál kérdése a KRESZ szabályok betartása". Közlése szerint aggasztóan megemelkedett a vasúti átjárós balesetek száma; idén 30 vasúti átjárós baleset történt ez 9 esettel több, mint a tavalyi év megegyező időszakában. A baleseteket minden alkalommal az emberi figyelmetlenség vagy a KRESZ szabályok megsértése okozta - emelte ki Hangsúlyozta, hogy a vasúti átjárókban az elmúlt 16 évben nem történt a vasút hibájából halálos áldozatot követelő baleset, a vasúti átjárók védelme minden esetben megfelel a hatósági előírásoknak.
Közölte, hogy a balesetek megelőzése érdekében a MÁV Sín-tér címmel edukációs filmeket készített, a videók a féktávolság, az elsodrási határ és az áramütés témakörével foglalkoznak. Többek között bemutatják, hogy a vonat féktávolsága több száz méter. Az első videó már elérhető a legnépszerűbb videomegosztó csatornán - hívta fel a figyelmet.
Kitért arra is, hogy az idei évben figyelmeztető táblákat is kihelyeznek a vasúti átjárókhoz, összesen 280 helyszínre. Berzai Zsolt, az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetője, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (OBB) főtitkára a tavalyi vasúti átjárós közlekedés ellenőrzésének tapasztalatairól számolt be. Mint mondta, a szabályokat megszegők 99 százaléka tisztában volt a tettével, azt sietséggel magyarázta. Berzai Zsolt ezért türelemre, körültekintésre, fegyelmezettségre és tiszteletre kérte a közlekedés valamennyi résztvevőjét, az autósokat, kerékpárosokat és gyalogosokat egyaránt.
Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek nem tudják reálisan felméri egy közeledő jármű sebességét. A szakember kitért az úgynevezett "2-es szabályra". A vonat kétszer olyan gyorsan ér oda, mint gondolnánk és az elsodrási határa is kétszer akkora, mint ahogyan arra számítanak az emberek - ismertette. A közlekedőket arra kérte, hogy minden esetben figyelemmel közlekedjenek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Molnár Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője a balesetek traumás hatásáról beszélt. Elmondta, hogy 24 éve mozdonyvezető és nyolc esetben volt gázolása, ebből két esetben gépkocsival ütközött az átjáróban. A baleseteket nem lehet elfelejteni, a csattanások, a szagok mély nyomot hagynak a mozdonyvezetőkben - mondta. Ő is a szabályok betartására kérte a közlekedőket.
A biztonságos vasúti közlekedés fontosságának hangsúlyozása kiemelten fontos, még ha be is tartjuk ezeket a szabályokat akkor is alakulhatnak ki tragikus balesetek, mint a cseh vonalon a mai napon történt tragédia. Ahogy a Pénzcentrum is megírta ma hajnalban Csehországban két vonat összeütközött többen megsérültek és meghaltak.