Friss jelentést adott ki a MÁV: így áll most a nagymarosi vonatbaleset helyszínének helyreállítása

Pénzcentrum2024. január 2. 11:00

Lassan helyreáll a személyforgalom a nagymarosi baleset után. Igaz, a sínpárok teljes letakarítása még eltart egy darabig.

Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is. A daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is.

A MÁV friss közleményében azt írja, hogy ma, azaz január 2-án hajnali 4 órakor egy vágányon villamosvontatással megindulhatott a közlekedés Nagymarosnál, így újra járnak a szobi zónázó vonatok, valamint a nemzetközi vonatok is, és nem kell átszállni pótlóbuszra Vác és Szob között. További három jelentősen megrongálódott vágány helyreállítása várhatóan két hétig tart. Addig a Budapest-Vác-Szob vonal északi, Vác és Szob közötti szakaszán közlekedő vonatok esetében 5-15 perces késések előfordulhatnak.

Kedden hajnaltól várhatóan a következők szerint közlekednek a vonatok:

  • Az S70-es vonatok továbbra is menetrend szerint közlekednek a Nyugati pályaudvar és Vác között.
  • A szobi Z70-es, G70-es vonatok ismét a megszokott teljes útvonalukon közlekednek.
  • A nemzetközi vonatok, azaz a Metropolitan EuroCityk, a Báthory (EC 130, EC 131), és a Hungária EuroCityk (EC 172, EC 173), valamint a Metropol EuroNight vonatok (EN 476, EN 477) a Nyugati pályaudvar és Szob között a menetrend szerinti teljes útvonalukon közlekednek.
  • Vác és Szob között már nem kell átszállni pótlóbuszokra sem a szobi járatok, sem a nemzetközi vonatok esetében.

A teljes helyreállítás várhatóan 2 hétig tart

Szombat kora délután egy Nagymaros állomásra bejáró 23 vagonból álló tehervonat 9 tartálykocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon, egyes kocsik a tengelyükkel az ágyazatba fúródtak.

A kisiklott tisztítatlan tartálykocsik bár üresek voltak, de az előírásokat betartva a MÁV vegyi elhárító csapata és a Katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták azokat. Szivárgást nem észleltek, így nem jelentettek veszélyt a környezetre. Ennek megállapítását követően már aznap délután megkezdődhetett a helyszínelés és estétől pedig a műszaki mentés egy vasúti óriásdaru segítségével.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kocsik daruzásának megkezdése előtt a felsővezetéket részben vissza kellett bontani, illetve félrehúzni, hogy a daru, és a megemelt kocsik ne akadjanak bele. A MÁV szakemberei szombat délutántól éjjel-nappal folyamatosan dolgoztak a kocsik visszaemelésén. Hétfő délutánra mindegyik kocsit sikerült beemelni és elszállítani, továbbá a nagymennyiségű leszakadt alkatrészt, tengelyeket, forgóvázakat is összegyűjtötték, elvitték. Ezt követően, hétfő estétől az egyik, kevésbé rongálódott vágányon elvégezték a szükséges vágányszabályozást, illetve visszaszerelték a felsővezetéket, hogy kedden hajnalban megindulhasson a vonatközlekedés.

A baleset következtében három vágány esetében jelentősen rongálódott a vasúti pálya, pl. sínek, jelzőberendezések, váltók, betonaljak sérültek. Az okozott károk pontos felmérése és a teljes helyreállítás tervezése, kivitelezése csak a kocsik visszaemelése, elszállítása után kezdődhetett meg. A pálya teljes helyreállítása a jelenlegi becslés alapján két hétig tarthat.

Címkék:
közlekedés, MÁV, máv-start, nemzetközi, kocsi, vonatozás, máv start, vonatok, mávinform,