Betelt a pohár a vasutasoknál: azonnali bértárgyalást követelnek, akár sztrájk is jöhet

Pénzcentrum2023. december 7. 08:16

Továbbra is áll a bál a MÁV-nál, ahol a szakszervezetek a bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre egy rendkívüli ülés összehívását szeretnék elérni. A vasúttársaság szerint ugyanakkor ehhez még nem adott minden feltétel.

A VDSZSZ Szolidaritás, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést szeretnének kialkudni a vasutasok számára. Ezen felül azt szeretnék, ha 350 ezer forintról 400 ezer forintra emelnék az úgynevezett lojalitási jutalmat, valamint 150 ezer forintra módosítanák az alanyi jogon járó SZÉP-kártya keretet. A MÁV szerint ugyanakkor ahhoz, hogy a jövő évi bérfejlesztés mértékéről is felelősséggel meg lehessen állapodni, a vállalatcsoportnak elfogadott üzleti tervvel kell rendelkeznie – deült ki a HelloVidék cikkéből. 

A lap megszólaltatta a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnökét Barsi Balázst is, aki elmondta, mindaddig míg nem ismerik meg a munkáltató bérajánlatát és arról nem tárgyalnak érdemben, addig nem gondolkodnak sztrájkban.

A tárgyalásoknak nincs alternatívája. Ha azonban a MÁV ajánlata nem elfogadható szakszervezetünk tagjai számára, akkor a nyomásgyakorlás végső eszköze is, a sztrájk is ott van lehetőségként

– mondta Barsi Balázs, hozzátéve: a Mozdonyvezetők Szakszervezete az egyetlen sztrájkképes erő a vasúton, és ha szükségesnek ítélik, akkor cselekszenek.

A mozdonyvezetők már régóta túlterheltek, és a leterheltség egyre nagyobb mértékben nő. Az utóbbi időben teljesen általánossá vált, hogy az állami vasúttársaságnál egy év alatt 13-14 havi munkaidőnek megfelelő a szolgálatban eltöltött idő.

A lap felidézte, az állami vasúttársaságnál, nemcsak a bérfeszültségek okoznak komoly problémát, hanem a magyar vasúthálózat állapota is. A helyzet tarthatatlanságát jól mutatja, hogy a hálózat 42 százalékánál, összesen 3605 kilométer hosszan már most is sebességkorlátozás van érvényben. Ezzel kapcsolatban a portálnak Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke elmondta: 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

ha nem történik előrelépés a hazai vasúthálózat fejlesztése terén, akkor az állapotromlás jelenlegi ütemét tekintve 2025-re 3880 kilométeren lesz érvényben lassú jelzés.

A szakember szerint a legrosszabb állapotban lévő vonalak az alföldön, Baranya megyében, és Kelet-Magyarországon találhatóak.

Amennyiben szeretnél többet megtudni a MÁV körüli problémákról, az azokkal kapcsolatos szakszervezeti álláspontokról, úgy kattints a HelloVidék cikkére, és olvass tovább!

Címkék:
utazás, MÁV, sztrájk, máv-start, béremelés, hellovidék, vasutasok szakszervezete,