Továbbra is háborognak a magyar taxisok: páros lábbal szálltak bele ismét a Boltba

Pénzcentrum2023. július 24. 10:31

Az Országos Taxis Szövetség célkeresztbe vette a Boltot: most áfacsalással vádolják a hazai társaságok az észt hátterű céget. 

A fővárosi fuvarszervező társaságok, szakmai szervezetek és szakértők képviselői a közelmúltban napvilágot látott sajtómegjelenések kapcsán szólaltak meg. Mint kifejtik, ők egyértelműen a jogszabályok szerinti működés és a pártatlanul szabályozott egyenlő verseny melletti foglalnak határozottan állást.

Álláspontuk szerint a jogszabály világos megfogalmazásával szemben a védjegyek váratlanul tág jogértelmezése a Főváros által és egyfajta „könnyített” eljárásban való jóváhagyása, sérti a tisztességes versenyt.

Ezen elvek mellett, ahogy eddig is, ezután is ki kívánunk állni: mindannyian hiszünk a tisztességes versenyben, amelyet egyenlő feltételek mellett magunk is vállalunk.

 - áll a fővárosi fuvarszervező társaságok közös nyilatkozatában

Véleményük szerint a védjegyeknél súlyosabbnak minősül, és egyben az általuk képviselt társaságok, mint versenytársak méltányos érdekét és a tisztességes versenyhez való jogát sérti az elmúlt napokban ugyancsak sajtóvisszhangot kapott, a Bolt HTX Kft. által alkalmazott számlázási gyakorlat. E gyakorlat szerint ugyanis az engedélyezett tevékenységét nem maga végzi, hanem azt külföldi partnerének gyakorlatilag kiszervezi, annak érdekében, hogy az uniós adószabályozást (a határon átnyúló szolgáltatások esetében ÁFÁ-t nem tartalmazó számlák kibocsátására vonatkozó lehetőséget) kihasználva látszólag kedvezőbb feltételeket biztosítson a vele szerződött személyszállítóknak – alapvetően a költségvetés, vagyis valamennyi adófizető rovására.

Az, hogy ez az előny csak látszólagos, vagyis az ÁFA-mentes számlák után idehaza a taxis személyszállítónak kell megfizetni az ÁFÁ-t, elsőre nem feltétlenül lesz világos az egyébként jellemzően alanyi adómentes, a bevallások rejtelmeiben nem különösebben jártas taxis számára. Különösen úgy, hogy erre éveken át nem hívta fel megfelelően a figyelmét a Bolt (a számlán feltüntetett „a helyi és az Európai Uniós jogszabályok figyelembevételét kérjük alkalmazza” szöveg nemcsak nyelvtanilag helytelen, de minimális útmutatást sem tartalmaz a teendőkre vonatkozóan). Most, az adóvizsgálatok során a Bolt taxisok közül sokan - a többmilliós NAV bírságok hatására - a saját keserű tapasztalatukból tanulják meg, hogy egy kedvezőnek tűnő konstrukció nem is annyira kedvező, de legalábbis nem nekik kedvez.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- részletezik a probléma természetét a hétfő reggel küldött közleményben, majd így folytatják:

Mindenesetre bízunk abban, hogy az adóhatóság átfogó vizsgálata gondoskodik a jogszerű állapot helyreállításáról, azaz az engedélyezett tevékenységet az engedélyes, a magyar bejegyzésű Bolt HTX Kft. maga végezze és azt ennek megfelelően, az alkalmazandó magyar adószabályok szerint az ÁFÁ-val együtt számlázza, ahogyan azt valamennyi versenytárs is teszi. Ez az intézkedés jelentős lépés lenne a tisztességes verseny irányába, amely társaságaink mellett nyilvánvalóan a taxisok, az utasok és az adófizetők érdeke is.

Korábban az Index hasábjain robbant ki Budapest legújabb "taxisháborúja" az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) és az észt hátterű Bolt között. A hagyományos taxitársaságok érdekképviseletének vezetője, Metál Zoltán a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát kifogásolta.

A Bolt a közleményében válaszul közleményben állította, minden esetben a magyar jogi szabályozások szerint jár el, és azoknak maximálisan eleget téve mindenben együttműködik az illetékes hatóságokkal. később, július 13-án újabb fordulat a Bolt Taxi ügyében: kiállt a BKK a vállalat mellett. Mint közölték, a Budapesti Közlekedési Központ jogszerűen, a Taxirendelet előírásainak megfelelően járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxi számára - írja közleményében a BKK. A Bolt Taxi szabadjelzőjének védjegyhasználati gyakorlatát a cég jogszerűnek tartja, továbbá kiemelték, hogy a vállalkozás bemutatta magát a szabadjelzőt is, tehát nem csak a szóösszetételt engedélyezte a BKK, hanem a bemutatott szabadjelzőt is, amelyen a védjeggyel rendelkező szó szerepel. 

Címkék:
bolt, taxi, verseny, magyar, taxisok, jogszabályok,