Így úszhatod meg pofátlanul olcsón az idei nyaralást a Balatonon: rengetegen vágnak bele

Pénzcentrum2023. július 8. 16:04

A Balaton népszerű úti cél, rengetegen imádják, persze nem olcsó, elég masszív áremelés voltak kénytelenek végrehajtani a szolgáltatók. Éppen ezért jól jön, ha mondjuk egyéb programokra már nem kell költeni, miután meguntuk a fürdést, vagy rossz az idő.

Napok óta élénk vita dúl, hogy vajon kong-e a Balaton az ürességtől, vagy csupán minimális a visszaesés, és az is betudható az időjárásnak. Egy biztos, idén is népszerű úti cél, rengetegen imádják, persze nem olcsó, elég masszív áremelés voltak kénytelenek végrehajtani a szolgáltatók. A Pénzcentrum nagy utazási felméréséből az derült ki, hogy sok családnak idén már tényleg csak álom a nyaralás: 60 százalékuk egyáltalán nem utazik sehova, vagy a szokásosnál olcsóbb úti célt keres.

Éppen ezért idén várhatóan 2020 után ismét megnövekszik az egynapos utazások száma, de ezúttal nem a járványhelyzet, hanem a borsos árak miatt. Több alkalommal is foglalkoztunk a belföldi szállásárakkal, még márciusban írtuk meg, hogy akár 40 százalékos emelkedésre is számítani lehet egyes esetekben, de a 15-20 százalék a minimum. Ezen felül pedig könnyedén egyetlen nap alatt is eltapsolhatunk egy komolyabb összeget a Balatonnál: szállás nélkül, egy 4 fős családnak hozzávetőlegesen 50 ezer forint/nap-ra jön ki a balatoni kiruccanás.

Emellett jól jön, ha mondjuk egyéb programokra már nem kell költeni, miután meguntuk a fürdést, vagy rossz az idő.

Koncertek egyész nyáron

A Balaton északi partján kilenc, a déli parton három település ad otthont az ingyenes koncerteknek, idén Balatonederics is csatlakozik a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozathoz. 2023. július 13. és augusztus 1. között 38 szólista és 14 zenekar ad ingyenes koncertet a Balatonnál és Tatán.

KeszthelyFest (2023. július 6-9.)

A hagyományosan július elején megrendezésre kerülő KeszthelyFest a keszthelyi nyár legkiemelkedőbb programsorozata sok zenével és finom borokkal.

Gyenesdiási Bornapok  (július 13-16.)

Gyenesdiás forró nyári napjain egy igazi felüdítő programsorozat, melynek során népművészek bemutatói, kézművesek vására, fenséges gasztronómia, kitűnő borok és színes kulturális programok várják!

Nekem a Balaton

Ingyenes programokkal készül a nyárra a Ördög Nóriék balatonakarattyai üzlete, a Nekem a Balaton. Moziestek, koncertek, stand up és gyerekprogramok is lesznek.

Zánkai strand – Gyerekszínház, zene, zumba, sakk: (július 4 – augusztus 20.)

Idén minden a gyerekekről szól a zánkai strandon, de a nagyobb testvérek és szüleik sem maradnak program nélkül. Július és augusztus folyamán minden szombaton színházi gyerekelőadások, hangszerbemutatók, kézműves foglalkozások várják a csemetéket, sakk szimultán is elérhető lesz, a latin ritmusokat és sportot kedvelők pedig zumba órákhoz csatlakozhatnak majd. Igazi családi program a Balatonnál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Balatonalmádi — Vörös Homokkő Tanösvény (egész évben)

Balatonalmádi egyik kedvenc kirándulási célpontja családoknak a Vörös Homokkő Tanösvény. Az Öreg—hegy jellegzetes természeti képződményéről elnevezett körtúra útvonala 6 kilométer hosszú, melyet kétórás kényelmes sétával teljesíthet az egész család. A túra a városból indul, így Almádi nevezetességeit is megcsodálhatjátok közben.

Gömbkilátó

A vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán, 165 méteres magasságban áll Balatonboglár város talán legismertebb jelképe, látványossága a Gömbkilátó. Eredetileg a magyar alumíniumipar jelképeként mutatták be a Budapesti Nemzetközi Vásáron a belföldi idegenforgalom pavilonját, a „Magyar Atomium’’-ot, amely az 1958-as brüsszeli világkiállítás híres jelképének ihletésében épült Kádár István mérnök tervei alapján. A gömb alakú, 15 méter átmérőjű szerkezetét 240 (mindössze kétfajta) háromszöglemez alkotta. A hetvenes évek végén a borítástól megfosztva, Szabó Kálmán tanácselnöknek köszönhetően Balatonboglárra került, és a Xantus János Gömbkilátó nevet kapta.

Eredetileg belső üvegburkolattal tervezték fölállítani, amelyben egy presszót kívántak elhelyezni; de a természeti erők ezt nem engedték. A gömböt Zics László építész javaslatára díszkivilágítással látták el, ami még az északi partról is könnyen felfedezhető. Az 1980-as években átesett már egy felújításon, a kedvelt kirándulási célpont, majd 2012 nyarától egy ismételt felújítást követően újra látogathatóvá. A Gömbkilátó káprázatos panorámája évente több tízezer látogatót vonz.

Ugyan nem ingyenes, minimális belépőt kell fizetni:

  •    Felnőtt 350 Ft/fő
  •    Gyerek 300 Ft/fő

DJ a szőlőben // Homolai Borterasz, Paloznak (2023. július 14-15.)

A Homola Borterasz megunhatatlan balatoni panorámája és a jó borok mellett a legkiválóbb lemezlovasokat felsorakoztatva invitál minket a szőlőhegyre, ahová VW buszukkal gördülhetünk be, hogy megörökítsük egy önfeledt nyári pillanatot.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

Címkék:
utazás, ingyenes, nyaralás, Balaton, nyár, programok, nap, augusztus, július,