Ezzel spórol most rengeteg magyar a last minute akciók helyett: az élelmesek már így utaznak

Pénzcentrum/InfoRádió2023. július 3. 08:43

A magyar turisztikai ágazat még mindig nem heverte ki a koronavírus-járvány idején elszenvedett veszteségeket Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke szerint. A szakember az InfoRádióban elmondta, hogy az árak az általános infláció mellett azért maradtak magasak, mert sem a szállásadóknak, sem a légitársaságoknak nem sikerült a járvány előtti szintre visszafejleszteniük a kapacitásaikat. Ugyanakkor még mindig van mód arra, hogy csökkentsék költségeiket az utazni, nyaralni vágyók.

Ha valaki egy utazási irodánál minél korábban leköt egy utazást, megvesz egy repülőjegyet vagy utazási csomagot, illetve lefoglal egy szállást, akkor annak biztos esélye van arra, hogy kedvező áron tudja majd elérni a szolgáltatást Molnár Judit szerint. A szakember elmondta, hogy aki spórolna, annak az utazási irodák kínálatából mostanában a last minute akciók helyett sokkal inkább az irodák által kínált előfoglalási akciókra érdemes lecsapniuk.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke szerint a koronavírus-járvány után utazni vágyók száma az idei évre már érezhetően olyan jelentősen megnőtt, hogy idénre vagy a jövő év elejére a turizmus statisztikai számadatai már talán el is érhetik a járvány előtt időszak mutatóit.

Címkék:
utazás, nyaralás, turizmus, árak, járvány, vendéglátás, utazásszervezés, infláció, utazási iroda, last minute, akciók, utazási irodák,