Nesze neked országbérlet: ezen a vonalon már nem fogadják el, bosszankodhatnak az ingázók

Pénzcentrum2023. május 17. 08:46

Bosszankodhatnak a Balatonról ingázók, május 15-től nem érvényes az országbérlet a balatoni InterCity-re, mivel az előszezoni menetrendben már helyjegyes lett a járat. Sokan nem tudtak erről, megvették az országbérletet, amelyet nem lehet visszaváltani.

Már nem érvényes az országbérlet a balatoni InterCity-re, ugyanis a nyári előszezon zsúfoltsága miatt május 15-től helyjegyes lett a járat - közölte a MÁV a Telex kérdésére. Emiatt sok ingázó bosszankodhat, a lap olvasója például 71 200 forint helyett 18 900 forintért vette meg az országbérletet, viszont immár a Tópart IC-hibrid vonaton csak pótdíj ellenében tud utazni. A bosszúságot tovább tetézi, hogy az országbérletet nem lehet visszaváltani.

A portál szerint így például Budapest és Keszthely között közvetlenül nem lehet majd az országbérlettel utazni. A MÁV ennek kapcsán azt közölte: ez azonban csak azokat az utasokat érinti, akik Budapestről utaznának Keszthelyig, vagy fordítva, az új bérletekkel Siófoktól Keszthelyig számos vonat igénybe vehető, a Volánbusz naponta több alkalommal indít közvetlen járatokat Budapest–Keszthely–Budapest között, amelyekre az országbérlet érvényes.

Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA

Címkék:
közlekedés, MÁV, Balaton, vonat, vasút, tömegközlekedés, bérlet, május, ingázás, ingázók,