Zuhanni kezdtek a repjegyárak Magyarországon: rosszul járt, aki már elintézte a nyaralást?

Gosztola Judit2023. április 26. 10:04

Schwechat után megnéztük, vajon Pozsonyból is olcsóbban repülhetnek-e idén nyáron a magyar utazók a nyári csúcsszezonban. Aki ebben bízott, annak csalódnia kell, hiszen nagyrészt csak drágább jegyeket találtunk az online kereső segítségével. Egy érdekes jelenségre azonban felfigyeltünk a számolgatás során: összehasonlítva a március végiekkel, április végére nagyot zuhantak a Budapestről induló repülőjárat árai.

Pontosan egy hónappal ezelőtt hasonlítottuk össze a Budapestről, illetve Bécsből induló repülőjáratok árazását, akkor az jött ki, hogy szinte alig van olyan úti cél, ahová ne lenne drágább, ha a Liszt Ferencről indulunk. Magyarország szerencsés földrajzi helyzete révén két másik főváros is belátható közelségben van, így Bécs után megnéztük Pozsonyból is annyival olcsóbb-e a repülés.

Nem

Ismét 100 járatot hasonlítottunk össze hasonló módszerrel, mint legutóbb, ám most a mérleg nyelve Budapest irányába mozdult el, ez azt jelenti, hogy a legtöbb lényegesen olcsóbbak a repülőjegyek, mint Pozsonyból – ezt grafikonokon is ábrázoltuk.

Loading...

(A Skyscanner keresőt használtuk, és a legolcsóbb lehetőség árát tettük a grafikonra, ez nem minden esetben egy hét van az indulás és az érkezés között, van hogy átszállással kerül ennyibe az út, sokkal inkább a trend az érdekes, ami kirajzolódik az árakból.)

Összehasonlítottunk az árakat, és azt találtuk, hogy Budapestről sokkal olcsóbban repülhetünk az esetek 70-80 százalékában, akár több 10 ezer forinttal is. Vannak viszont olyan járatok, ahová lényegesen olcsóbban kijuthatunk, például

  • Zágráb   Pozsonyból 16 671 forint, Budapestről 57 312 forint
  • Perugia Pozsonyból 104 575 forint, Budapestről 137 672 forint
  • Düsseldorf Pozsonyból   32 369 forint, Budapestről 52 178 forint
  • Dalaman Pozsonyból 45 089 forint, Budapestről 105 310 forint
  • Rotterdam Pozsonyból    104 439 forint, Budapestről 125 141 forint

 - de ezek vannak kevesebben.

Loading...

Miért olcsóbb Budapest?

A bécsi árakhoz képest fordított árkülönbségnek elsősorban az lehet az oka, hogy a szlovákiai Milan Rastislav Štefánik más nagyobb városi repülőterekkel összehasonlítva egy meglehetősen kisebb létesítmény, csak egyetlen terminállal bír. És annak ellenére, hogy az M.R. Štefánik repülőtér a fővárosban található, és az ország legnagyobb repülőtere, járat- és célállomásainak számában meg sem közelíti az ausztriai schwechatit vagy a budapestit.

2022-ben a forgalma 1,4 milliós volt, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 12,2 millió utas fordult meg tavaly, Bécsben 23,7 millió.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pozsonyi repülőtér az utóbbi években magas növekedést mutatott az utasok számában, ám továbbra is elsősorban a bécsi Schwechat repülőtér árnyékában helyezkedik el, amely jelentős szállítási csomópont és csupán 30 perc alatt elérhető Pozsonyból.

Mi folyik itt?

Ám egy érdekes jelenségre is felfigyeltünk, méghozzá arra, hogy a Budapestről induló járatok árai egy hónap alatt nagyon zuhantak:

Loading...

(A Skyscanner keresőt használtuk, és a legolcsóbb lehetőség árát tettük a grafikonra, ez nem minden esetben egy hét van az indulás és az érkezés között, van hogy átszállással kerül ennyibe az út, sokkal inkább a trend az érdekes, ami kirajzolódik az árakból.)

Jól látszik tehát, hogy mégsem feltétlenül igaz, hogy minél előbb vásároljuk meg a repjegyet, annál olcsóbb lesz. A dinamikus árazás lényege, hogy az online világban a kereslet függvényében real-time drágul egy termék vagy szolgáltatás, tehát akár még az utolsó pillanatban is találhatunk filléres jegyeket népszerű városokba.

Címkék:
utazás, Budapest, forint, turizmus, bécs, repülőtér, repülőjegy, árösszehasonlítás, pozsony,