Kongatja a vészharangot a magyar szállodalánc vezére: már most minden szereplőn iszonyatos nyomás van

Pénzcentrum2022. december 27. 09:44

Hatalmas káosz uralkodik a vendéglátóiparban, a koronavírus kiesését sokan még most is nyögik, erre szinte azonnal jött az energiakrízis és az infláció, így nem csoda, ha a magyar szállodaipar ismét túlélő üzemmódba kapcsolt.

Előbb a koronavírus, aztán a szinte azonnal érkező energiakrízis és infláció miatt a magyar szállódaipar ismét túlélő üzemmódba kapcsolt. Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatóját a Forbes kérdezte az elszálló költségsorokról, a kríziskezelésről, valamint a munkáltatók megtépázott etikai- és erkölcsi megítéléséről is.

Kovács Balázs elmondása szerint fontos a gyors haladás, és az, hogy készen álljanak módosítani, ha szükséges.

Zéró kiszámíthatóság vett minket körül, bármihez is kezdtünk. Ködösen látjuk most is az előttünk álló időszakot. Senkinek a zsebében nem lapul ott a bölcsek köve, és nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy milyen lesz a 2023-as év a Danubius számára. Bizakodunk, optimisták vagyunk, úgy tervezünk, hogy erősödni fogunk. Ugyanakkor az  energiapiac szereplői, szakértői azt mondják, hogy az elkövetkező egy évet még nagyon túl kell élni. A covidot már túléltük, de a hatásai még bőven bőven velünk vannak ennek is

- emelte ki, hozzátéve, hogy katasztrófa, hogy ezt a szakmát, ezt az iparágat legyengült immunrendszerrel találta meg az energiaválság. 2020 és 2021 praktikusan elveszett, de az idei év is még covidterhes volt.

A magyar idegenforgalom számára legfontosabb küldőpiacok legtöbbjében sokkal szigorúbb korlátozások voltak még január-február-márciusban is, mint itthon. Az élet furcsasága, hogy a magyar turizmus számára az orosz beutazás tavaly ilyenkor és idén év elején meghatározóan fontos volt. Mi voltunk azon kevés országok egyike, ahol a Szputnyik oltásokat elfogadták, így sok orosz turista jött a fővárosba, Hévízre, meg egyáltalán az országba. Őket értelemszerűen elveszítettük

- mondta az interjúban a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója.

Nem lett jobb a helyzet

Mint azt a vezérigazgató kiemelte, ezek a turisták hiányoznak a számokból is. Az egyik legfontosabb mutatószám a a szállodáknál a vendégszám, ami még mindig tizenöt-húsz százalékkal elmarad 2019-től.

Ez nem egy az egyben az orosz kiesés – az oroszok és az ukránok is hozzátesznek, de fájóan hiányzik minden távol-keleti vendég, és egyelőre az Egyesült Államokból sem olyan volumenben érkeznek turisták

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- tette hozzá a vezérigazgató, kiemelve, hogy nem tudni, mikor normalizálódnak a számok.

Ha az európai gazdaság átfordul recesszióba, azt a magyar egészen biztosan követi, nagyon erősen megérezzük. Ebben az esetben nem hiszem, hogy a növekvő vendégszám lesz a valóságunk, hanem megint a túlélés, hiszen a költségoldalon már most minden szereplőn iszonyatos nyomás van. Az összes költségsoron. Az élelmiszerinfláció közel 50 százalékos növekedése egészen mellbevágó. Nemcsak nekünk, nyilván minden magyar állampolgárnak

- emelte ki, hozzátéve, hogy négy és fél-öt milliárd forinttal nőtt éves szinten az energiaköltség is. Mindemellett nehézségek okoz, hogy az összes költségsor növekszik. Mivel jellemzően mindennek az ára már euróalapú, vagy ahhoz kötött, így ezek már csak az árfolyamgyengülés miatt is jelentős mértékben elszálltak.

Lehet mondani persze, hogy a másik oldalon a szobaárak is euró alapon árazódnak Budapesten, és volt is olyan vélemény, hogy ez milyen jó most a szállodáknak, hogy a forint gyenge. A munkaerőpiac tekintetében is látszik, hogy az utánpótlás is hiányozni fog. Azokban az iskolákban, ahol a következő generációkat képzik, a jelentkezések száma jól láthatóan visszaesett

- emelte ki a problémákról Kovács Balázs.

Címkék:
turizmus, vendéglátás, hotel, belföldi turizmus, turisták, szállodaipar,