Brutális drágulás a Balatonon: ennyivel kerül többe idén a lángos, a fagyi

Pénzcentrum2022. május 4. 08:46

Júliustól 8-9 százalékkal drágulhatnak majd a strandok a balatonnál, a büfék és éttermek pedig ennél is drasztikusabb emelésre készülnek. Egy sima lángost ezer forint alatt biztosan nem lehet majd megvenni, de drágább lesz a fagyi is - derült ki az ATV híradójának riportjából.

A riport szerint már javában készülnek a szezonra a magyar tenger partján a strandok. A nyár elején még nem változnak az árak, utána viszont elkerülhetetlen az emelés.

Június harmincadikáig biztos, hogy így fog maradni minden településen - hiszen a törvény eddig az időpontig korlátozza a településeknek a díjmódosítását -, utána viszont valószínűleg hozzá kell nyúlni az árakhoz, ez nagyjából 8-9 százalék körüli díjmódosítást jelent a legtöbb településen - árulta el a híradónak Bíró Róbert, Balatonygyörök polgármestere.

A vendéglátósok azonban ennél jóval nagyobb áremelésre készülnek. Az étlapokon 20-30 százalékkal magasabb árakra számíthatnak majd a nyaralók, ez pedig azt is jelenti, hogy ezer forint alatt egy sima lángost aligha lehet majd megúszni, de a nyár végére lehet még tovább nőnek az árak. A fagyiért is jelentősen többet kell majd fizetni, mert az alapanyagárak itt is jelentősen emelkedtek. A csatornának nyilatkozó fagyisnál tavaly még 400 forint volt, most már 450 egy gombóc és az üzemanyagárstop kivezetése után tovább emelhetik az árát - derült ki a híradóból.

Címkék:
Balaton, árak, nyár, drágulás, emelés, nyaralók, éttermek, vendéglátósok,