Összejöhet a budapesti gigaberuházás: teljesen átalakulhat a Gellérthegy látképe

Pénzcentrum2021. november 24. 10:05

Elkezdődhetnek a munkálatok a gellérhegyi sikló kialakítására, az építkezés többek között a környezetvédelmi engedélyt is megkapta.

Megkapta a környezetvédelmi engedélyt is a gellérthegyi sikló terve, így a 25 százalékban fővárosi, 75 százalékban magántulajdonú beruházás elől elhárult a legfontosabb akadály.

Az engedély ellen nem támasztott kifogást a fővárosi és az I. kerületi önkormányzat sem. A vasútüzem létesítésébe beleegyezett a katasztrófavédelem, az örökségvédelmi és természetvédelmi hatóság, valamint a területért felelős Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is. Azonban elvárások is vannak a projekttel szemben, hiszen tekintettel kell, hogy legyen a környező táj anyag- és színvilágára, minél inkább illeszkedjen közvetlen környezetébe- írta a Népszava.

A lap megjegyzi, hogy a fővárosiaknak nem sok lehetőségük nyílt a beleszólásra, mivel a közmeghallgatást a pandémiás veszélyhelyzet miatt „az érintettek személyes megjelenése nélkül” tartották meg. A november közepén kiadott engedély 2031. november végéig érvényes, a határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

A hatástanulmány szerint a sikló látható lesz a belvárosból, a Dunáról és a pesti rakpartról is, ezzel „jelentősen megváltozik a gellérthegyi tájkép”. A dokumentáció alapján a pályavonalon 12 méter szélességben nem lehet fa, az építkezés idején pedig 20 méter szélesen kell kivágni, csonkolni a fák lombkoronáját és eltüntetni a bokrokat. A felső szakaszon lábakra állított acélszerkezeten, a felszín felett 3,6-4,5 méter magasan halad majd a két 52 személyes kabin.
A felső állomás 150 négyzetméteres, de többszintes épülete és félköríves kilátóterasza miatt jóval nagyobbnak tűnik majd.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A világörökségi hatástanulmány azzal enyhíti a sikló által elkerülhetetlen tájképi változást, hogy azzal a Gellérthegy sziluettje és a Citadella látványa nem változik meg. A sikló nyomvonala a Hegyalja út és a Citadella között húzódik majd. Az alsó állomás, üzletekkel és kávézóval közvetlenül a hányatott sorsú – a 2010-es felújítása ellenére 14 éve bezárt – Rác fürdő mellett épülne meg.

Címkék:
Budapest, beruházás, engedély, projekt, főváros, építés,