Döbbenetes, már megint mit találtak a magyar földben: ki látott már ilyet?

HelloVidék2020. szeptember 10. 08:14

Világszerte egyedülálló kincseket rejt a villányi szőlőtőkék szomszédsága. Az egykoron lerakódott, majd megszilárdult agyagos, márgás kőzetből már több száz lelet, köztük gerinces őshüllők maradványai kerültek elő. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Őslénytani Tanszék munkatársai már nyolc éve kutatnak itt. Legutóbb egy közel 5 méteres hosszúságú, bizarr megjelenésű őshüllő csontjaira bukkantak, amelynek a nyaka közel 2 méteres hosszúságú lehetett. A hazai leletekről és a tudományos vizsgálatok eredményeiről kérdezte a HelloVidék Ősi Attilát, a Magyar Dinoszauruszkutató Expedíció vezetőjét.

Villányról első hallásra mindenkinek a borok, azon belül is a vörösborok jutnak eszébe. A végeláthatatlan szőlőtőkék, a hívogató borospincék, a frissítő rozék és a szőlőben rejlő lehetőségek. Pedig a boroshordók szomszédságában olyan, több százmillió éves kincseket rejt a föld mélye, amelyekre talán még álmunkban sem gondoltunk: őslény maradványokat.

A kutatást az úgynevezett Dinoszaurusz Kutatócsoport tagjai végzik, amely már 2000 óta működik az országban. Hogy miért pont hazánkban? A szakemberek ugyanis hosszas előzetes információgyűjtés és kutatás után felfigyeltek a felső-kréta korú (körülbelül 85 millió éves) folyóvízi üledékekre a Bakonyban található Iharkúton, amelyről egyszer már a HelloVidék is beszámolt. Erről a helyről származnak többek között Magyarország első dinoszaurusz-maradványai is.

Ha ennél is többet szeretnél megtudni a Villányban található leletekről, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, villany, régészet, őslény, aurus,