Elküldheti dolgozói egyötödét az európai multicég: hazánkat is érinti a leépítés

Pénzcentrum/Portfolio2020. április 24. 13:45

A Ryanairnek lehetséges, hogy a munkavállalóinak 10-20 százalékát el kell majd bocsátania a téli szezonban, mivel kevesebb járatot fog indítani a koronavírus válság miatt, mondta el a cég vezérigazgatója Michael O’Leary. A cégvezér a lehetséges elbocsátásokat azzal magyarázta, hogy várhatóan 20-30 százalékkal esik majd vissza a járatszám télen, ezért alacsonyabb számú személyzet is elég lesz.

Úgy gondolom, hogy télen a munkahelyek 10-20 százalékos csökkentése majdnem, hogy elkerülhetetlen. Az utasok visszatérnek majd, de az időbe fog kerülni

- mondta O’Leary a Handelsblattnak adott interjújában. Lehetséges, hogy a fertőzés második hulláma is kialakul, tette hozzá.

Amikor a lezárások véget érnek, a repülőtereknek és a repülőgépeknek biztosítaniuk kell a társadalmi távolságtartásra és a védőeszközökre vonatkozó szabályokat. O’Leary támogatta a vírusellenes intézkedéseket, de elutasította, hogy az egyharmad részben üres gépek repüljenek. A Ryanair árfolyama 0,7 százalékkal került ma lejjebb, míg idén 36 százalékot esett.

Címkék:
utazás, ryanair, légitársaság, elbocsátás, repülőtér, leépítés,