Pénzcentrum • 2020. április 1. 09:30
Az ID.3 piacra kerülését igen komoly szoftverproblémák hátráltatják, amit belső források is megerősítettek.
A Volkswagen tavaly ősszel mutatta be első olyan modelljét, az ID.3-at, melyet már alapból elektromos autónak terveztek. Az MEB villanyautó-platformra épülő újdonságról egy ideje már tudjuk, hogy a németeknél 8 millió forint körül indulni, az első példányok átadására azonban még hónapokat kell várni - írja a hvg.hu.
Ahogy arról már beszámoltunk, Németországban különböző telepeken több ezer legyártott ID.3 vár arra, hogy használható szoftvert telepítsenek rájuk. Ezzel kapcsolatban egy magát megnevezni nem kívánó belső forrás azt nyilatkozta, hogy:
A VW hivatalosan azt kommunikálja, hogy a nyáron megkezdi az ID.3 forgalmazását, és a tervek szerint év végéig 100 ezer darabot szeretne eladni belőle. Egyelőre nem tudni, hogy az első példányokat pontosan mikor adják majd át, mindenesetre a belső forrás szerint az első autók csökkentett szolgáltatási körű példányok lesznek, melyekre a későbbiekben frissítés formájában érkeznek majd meg az egyelőre problémás funkciók.
Más források szerint a tesztelők napi szinten mintegy 300 hibát találnak az ID.3 szoftverében, melyek kijavításán 10 ezer fejlesztő dolgozik. Jól értesült források szerint szoftver-fronton a bajba került VW összefoghat a Daimlerrel, melynek felsővezetői hasonló témában már a BMW döntéshozóival is tárgyalásokat folytatnak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Volkswagen