Pénzcentrum • 2019. március 31. 10:00
A bérlethamisítóknak egy apa és fia szerzett hőpapírt az automatákból, amely után megindult a kereskedés a hamis bérletekkel. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt a hamisítók és az automatát megfúrók ellen.
A vádirat szerint egy 38 éves férfi 2015-ben elhatározta, hogy hamis BKV bérletek készítése és árusítása révén fog pénzhez jutni. A férfi azt tervezte, hogy alapanyagként a jegy- és bérletkiadó automatában lévő hőpapírt szerez meg, és arra a megrendelők által megadott adatokkal készíttet bérleteket. A férfi az elkövetésbe bevonta 37 éves ismerősét, egy, a számítógépes szerkesztéshez értő férfit. A 38 éves vádlott további ismerőse, egy 26 éves férfi vállalta, hogy 54 éves édesapjával együtt megszerzik a hőpapírt, amelyhez a fúrógépet és egyéb eszközöket az ötletgazda biztosította számukra.
Az apa és fia a XVI. kerületben sikertelenül, majd a XI. kerület, Budaörsi úton sikeresen megfúrtak egy jegy- és bérletautomatát, amelyből mintegy 280 ezer forint értékű hőpapírt tulajdonítottak el, és ezért a 38 éves felbujtójuktól 130 ezer forintot kaptak. A 38 és 37 éves társak elkezdték a bérlethamisítást, mind saját részre, mind a feketepiacon, a jogszerű árnál olcsóbban, és kiterjedt ügyfélkörre tettek szert.
A két hamisítót a rendőrség 2016. október 14-én a IV. kerület, Deák Ferenc utcában intézkedés alá vonta, egyiküknél 14 hamis bérlet volt, később a nyomozók a lakásukon több mint 100 hamis bérletet, hőpapírt és hőnyomtatót találtak.
A kerületi ügyészség a két hamisító ellen üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és más bűncselekmények, az apa és fia ellen rongálás bűntette és lopás vétsége miatt emelt vádat a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előtt. A halmazati szabályokra figyelemmel a büntetési tétel a vádlottak vonatkozásában négy és fél év szabadságvesztés - közölték.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügyészség a hamis bérleteket megvásárló és gyanúsítottként kihallgatott személyeket részben megrótta, részben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott velük szemben.