A teljes összeomlás felé halad a MÁV-START: hat szervezet lázadt fel

Pénzcentrum2017. október 16. 17:30

Az elmúlt hónapokban egymást érték a magyar vasúti személyszállítással kapcsolatos aggasztó hírek. Most hat szervezet tiltakozik közös közleményében, és kéri a kormányt, tegye rendbe a vasúti közlekedést.

Szinte nem múlt el hét anélkül, hogy valamilyen szolgáltatás megszüntetésével, leépítésével kapcsolatos fejlemény ne derült volna ki, és nem látszik, hogy a folyamatnak vége lenne. Mindezek érthetetlen ellentmondásban állnak azzal, hogy a kormány a most futó fejlesztésekkel együtt a következő években 1500 milliárd forintnyi forrást kíván a vasúti közlekedésre fordítani - írja közös közleményében, és egyben tiltakozásában a Magyar Közlekedési Klub, a Közlekedő Tömeg Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Bakonyvasút Szövetség, az itf.hu, és a regionalbahn.hu.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsoroltak pár közelmúltbeli mérföldkövet a MÁV-START leépüléséből:

  • 2016 végén jelentősen ritkították a legforgalmasabb fővonalak gyorsvonatait.
  • Fel akarják számolni az ország főtengelyein az egységes, óránkénti InterCity-közlekedést.
  • Hajmeresztő ötletek láttak napvilágot a Bécs-Budapest vonatok belföldi forgalomból történő kizárásával, valamint a Prága-Pozsony-Budapest vonatok menetidejének közel 1 órával történő megnövelésével kapcsolatban; csupán a szomszéd vasutak ellenállása tudta a terveket - egyelőre - megbuktatni.
  • Jelentős leépítéseket terveznek a Székelyföldre közlekedő vonatokon is, holott ezek autópálya hiányában különösen fontos eljutási lehetőségek a határon túli magyarok számára.
  • Év végével megszüntetik a Budapest-Berlin éjszakai vonatot és számos tengerparti eljutási lehetőséget. A tervekben eredetileg még a nagy sikerű Split-Budapest éjszakai vonat leállítása is szerepelt, melynek forgalma az elmúlt években jelentősen nőtt.
  • Miközben az EU-ban az összes komoly vasúttársaság korszerű, vonzó étkezőkocsikat üzemeltet, a belföldi étkezőkocsik 2012-es leállítását követően a MÁV-START 2017 végén már a nemzetközi vonatokon is megszünteti ezt szolgáltatást, jelentősen csökkentve ezzel a színvonalat.
  • A széles körben használt törzsutas-kedvezményt, a START Klub kártyát szintén leépíti a MÁV-START, holott ezzel a lehetőséggel tízezernyi rendszeres utast szerzett magának a vasút az elmúlt évtizedben.
  • Indoklás nélkül megszüntették a Budapest belvárosában lévő menetjegy-irodát, holott ez számos utasnak biztosított a pályaudvarokhoz képest kényelmesebb, gyorsabb jegyvásárlási lehetőséget.

Fentieket tetézi, hogy a vasúttársaság e lépésekről rendre utolsó pillanatban kiadott, zavaros közleményekben tájékoztatja az utazókat, nem hagyva szinte semmi időt sem a felkészülésre.

A Kormánynak tisztáznia kellene, hogy mit is akar valójában. Felmerül a kérdés, hogy mi indokolja a vasúti infrastruktúrára, új járművekre elköltött százmilliárdokat, ha közben magát a személyszállítási szolgáltatást folyamatosan visszafejlesztik. Kérjük tehát a Miniszterelnököt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, és állítsa ismét helyes mederbe a magyar vasút fejlődését!

- írja közleményében a hat szervezet.

Címkék:
utazás, MÁV, máv-start, vonat, leépítés, szolgáltatás, levegő munkacsoport,